Készült egy másik változata az előző képnek. Ez egy teljesen más gesztust ad, ugyanakkor bár ez egy összeszedettebb, tömegelhelyezésében egyenesebb megoldás, mégis azt mondom neked, hogy a másik az én szívemhez közelebb álló kép. Azért, mert a másiknál a száddal van egy olyan gesztus, ami fontos, hogy nem csak a számba vettem egy virágot, és ez mennyire vicces, vagy szokatlan, szürreális, hanem ott ezen túlmutató gesztus is van, ami innen nekem hiányzik. Ettől függetlenül ez is egy 3 csillagos leckemegoldás, ezt is elfogadom, de a két képet összehasonlítva én azt a másikat használnám azzal a javítással, amit ott elmondtam.
   Szeretném felhívni a figyelmedet még valamire, és ezt mindenkinek elmondom. Itt van két olyan dolog, ami nem való a képre szerintem. Az egyik a keretezés. Ennek a gyászkeretes megoldásnak saját honlapon lehet szerepe, hogy például az ember eldönti, hogy milyen effekteket használ, és ahhoz úgymond következetesen ragaszkodik, és egyébként nálunk is van egy nagyon vékony keret a képek körül, ezért én nem tartom jónak, ha ezt még pluszban megerősítjük. Azért nem, mert amikor egy nyilvánosabb, vagy egy közösségi oldalra töltünk fel képeket, és ez most mindegy, hogy a Látszótér, vagy bármi más helyzet, akkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy ott van egy designer, aki kitalálta az oldalt, és nekünk ahhoz célszerű alkalmazkodni, mert a végén ez a dupla keretezés olyan furcsán fog hatni. Egyébként is azt gondolom a képek keretezéséről, hogy ezt a megjelenítésnél, mint honlap, lehet használni, mert az adhat egyfajta egységességet. Van egy szerepe is a honlapon annak, hogy az ember tesz egy hajszálvékony keretet, mégpedig az, hogy ne csússzanak össze a tónusok a hátérrel, hogy jól elhatárolható legyen, hogy hol ér véget a kép, és hol kezdődik a honlap, de ez egy technikai ügy, ami miatt az ember ezt használja. Képalkotó elemmé válva szerintem idegen, tehát paszpartuzásra, vagy annak imitálására ne használjuk.
   A másik a képre való névráírás. Semmit nem fog védeni arra nézve, hogy ne lopják el a képedet, ugyanis egy perc alatt le lehet róla szedni úgy, hogy senki nem mondja meg, hogy valaha ott volt, viszont szintén képalkotó elemmé válik. Ráadásul az ember egyből elkezdi kritizálni azt is, tehát nem csak a képet akarom befogadni, hanem azt mondom, hogy ehhez a képhez ez a fajta mű betűtípus, amivel azt akarnám imitálni, hogy mintha kézzel írtam volna rá, ez nekem nem illik hozzá. Természetesen ez felvet egy másik kérdést is, hogy szignáljuk-e a képeinket? Volt olyan időszak, amikor ez a szignálás elfogadott volt, hogy a képre úgymond ráírtak az alkotók, aztán van egy olyan iskola, ami azt mondja, hogy a képre nem írunk rá, hanem a kép alá, vagy hátoldalára írunk, tehát a szignálás mindenképpen fontos, mert az teszi az alkotó által elfogadottá a képet, tehát hogy ő ezt egy értékes kópiának tekinti. Ez viszont csak és kizárólag az analóg papír kópiánál igaz. Sehol máshol. Ennek a szerepe ugyanis a műtárgypiacon, és a kiállításnál van. Mondhatod azt, hogy el akarsz adni egy képet, akkor azt szignálod, mert annak úgy több az értéke, mint egy szignálatlan kópiának, mert azzal azt is bizonyítod, hogy azt te magad vállalod, és te készítetted. Ennek nincs létjogosultsága az elektronikus megjelenítésnél, csak ronda. (hegyi)
értékelés: