Engedd el!

Engedd el!

Jó ez a ritmus, és én nagyon szeretem ezt a fajta elrajzoltságot, ami a háttérrel történik. De ez a pulóver nekem olyan fura, még akkor is, ha értem, hogy belegabalyodott a pulcsiba ez az ág, és megpróbálod magadról lerázni. Valahogy ez értelmezésben most belül marad a személyes körünkön, mármint az alkotóén, és nekem, mint nézőnek, bár lekövethető a sztori, de nem olyan nagyon erős az üzenet, másrészt ez annak is köszönhető, hogy nincs meg a mozgástér. Tehát, ott hullik lefelé egy levél, de valamiért ragaszkodtunk ehhez a fekvő formához, miközben akár egy négyzetes is, ha kapott volna még lent teret, akkor többet mutatna és mondana. Még valami, hogy nem mindegy, hogy mit kezdünk a formákkal. A függőlegesekkel a fákkal, az oldal résznél lévő kicsit dőlő horizonttal. Az egésznek van egy nagyon szép íve és egy nagyon szép ritmusa, ehhez képest ez a gallydarab, amit itt kapunk a pulóvernél nem szép. Nem szép az a gyökérszerű valami ott rajta, nem szépen van összepöndörödve, nem mindegy, hogy mi az, ami ezt az egészet létrehozza, mint üzenet. Én ilyenkor azt mondanám, hogy a megfigyelés fontos, mint tanulmány rögzítsük, de aztán meg kéne ismételni valahogy úgy, hogy ez esztétikai formában jelenjen meg. Tehát, ha ezt a geget úgymond megfigyeltem, ez a történet raktározódott, akkor ezt utána egyszer csak hívjam elő, akár megrendezett körülmények között is, hogy én döntsem el azt, hogy mi lesz az a szereplő, amit beemelek, tehát hogy milyen levéllel fogom ezt eljátszani. Azért mondom ezt, mert tudom, hogy furcsán hangzik, de a nézőnek ebből nem fog feltűnni semmi, hogy te ezt eljátszottad, főleg, ha jól csinálod, hanem kap egy esztétikus üzenetet, aminek örül, elrakja, és akár a falára is kiteszi. Ezt meg nem biztos. Azért nem, mert taszító a forma. Erről beszéljünk még, meg kíváncsi vagyok a véleményedre is, hogy mit gondolsz erről, úgyhogy ezt én most visszaadnám. Nem biztos, hogy ismétlésre, de továbbgondolásra mindenféleképpen. Azt viszont most már talán kimondhatom, hogy az érzéseid, amiket képileg akarsz közölni, azok nagyon-nagyon rendben vannak! (hegyi)

A szem a lélek tükre

A szem a lélek tükre

Függetlenül attól, hogy van kutyánk, nem vagyok nagyon képzett benne, én inkább a macskákban vagyok otthon. Mégis úgy érzem, hogy ez egy nagyon szerethető kép, függetlenül attól, hogy van egy esetlegessége, de ez nekem most hozzáad az üzenethez. Abban nem vagyok biztos, hogy ennek a képnek színesnek kell lennie, ugyanis a színesség gyengít az üzeneten. Ha ez egy úgymond szépen laborált fekete-fehér fotó, akkor nekem ebben több lenne, de azért így is értem az üzenetet. Szerintem ő egy nem túl fiatal kutyus, és valóban sok minden kiolvasható a tekintetéből. Köszönöm ezt a képet, 3 csillag, a leckemegoldással azért várok, mert nekem a döntés határozottabb lenne, ha a fekete-fehéret választottad volna. (hegyi)
értékelés:

Nárcisz

Nárcisz

Készült egy másik változata az előző képnek. Ez egy teljesen más gesztust ad, ugyanakkor bár ez egy összeszedettebb, tömegelhelyezésében egyenesebb megoldás, mégis azt mondom neked, hogy a másik az én szívemhez közelebb álló kép. Azért, mert a másiknál a száddal van egy olyan gesztus, ami fontos, hogy nem csak a számba vettem egy virágot, és ez mennyire vicces, vagy szokatlan, szürreális, hanem ott ezen túlmutató gesztus is van, ami innen nekem hiányzik. Ettől függetlenül ez is egy 3 csillagos leckemegoldás, ezt is elfogadom, de a két képet összehasonlítva én azt a másikat használnám azzal a javítással, amit ott elmondtam.
   Szeretném felhívni a figyelmedet még valamire, és ezt mindenkinek elmondom. Itt van két olyan dolog, ami nem való a képre szerintem. Az egyik a keretezés. Ennek a gyászkeretes megoldásnak saját honlapon lehet szerepe, hogy például az ember eldönti, hogy milyen effekteket használ, és ahhoz úgymond következetesen ragaszkodik, és egyébként nálunk is van egy nagyon vékony keret a képek körül, ezért én nem tartom jónak, ha ezt még pluszban megerősítjük. Azért nem, mert amikor egy nyilvánosabb, vagy egy közösségi oldalra töltünk fel képeket, és ez most mindegy, hogy a Látszótér, vagy bármi más helyzet, akkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy ott van egy designer, aki kitalálta az oldalt, és nekünk ahhoz célszerű alkalmazkodni, mert a végén ez a dupla keretezés olyan furcsán fog hatni. Egyébként is azt gondolom a képek keretezéséről, hogy ezt a megjelenítésnél, mint honlap, lehet használni, mert az adhat egyfajta egységességet. Van egy szerepe is a honlapon annak, hogy az ember tesz egy hajszálvékony keretet, mégpedig az, hogy ne csússzanak össze a tónusok a hátérrel, hogy jól elhatárolható legyen, hogy hol ér véget a kép, és hol kezdődik a honlap, de ez egy technikai ügy, ami miatt az ember ezt használja. Képalkotó elemmé válva szerintem idegen, tehát paszpartuzásra, vagy annak imitálására ne használjuk.
   A másik a képre való névráírás. Semmit nem fog védeni arra nézve, hogy ne lopják el a képedet, ugyanis egy perc alatt le lehet róla szedni úgy, hogy senki nem mondja meg, hogy valaha ott volt, viszont szintén képalkotó elemmé válik. Ráadásul az ember egyből elkezdi kritizálni azt is, tehát nem csak a képet akarom befogadni, hanem azt mondom, hogy ehhez a képhez ez a fajta mű betűtípus, amivel azt akarnám imitálni, hogy mintha kézzel írtam volna rá, ez nekem nem illik hozzá. Természetesen ez felvet egy másik kérdést is, hogy szignáljuk-e a képeinket? Volt olyan időszak, amikor ez a szignálás elfogadott volt, hogy a képre úgymond ráírtak az alkotók, aztán van egy olyan iskola, ami azt mondja, hogy a képre nem írunk rá, hanem a kép alá, vagy hátoldalára írunk, tehát a szignálás mindenképpen fontos, mert az teszi az alkotó által elfogadottá a képet, tehát hogy ő ezt egy értékes kópiának tekinti. Ez viszont csak és kizárólag az analóg papír kópiánál igaz. Sehol máshol. Ennek a szerepe ugyanis a műtárgypiacon, és a kiállításnál van. Mondhatod azt, hogy el akarsz adni egy képet, akkor azt szignálod, mert annak úgy több az értéke, mint egy szignálatlan kópiának, mert azzal azt is bizonyítod, hogy azt te magad vállalod, és te készítetted. Ennek nincs létjogosultsága az elektronikus megjelenítésnél, csak ronda. (hegyi)
értékelés:    

PollenTobacco

PollenTobacco

A dohányozós képek varázsa mindig megfogott, nem tudom miért, hiszen én magam nem élek vele. Röviden, tömören: cigaretta nem volt itthon, nárcisz viszont igen, így született az ötlet.

Nagyon szuggesztív a fotód. Határozott, vidám története van, íze, ritmusa van. Nagyon örülök annak, hogy valaki ennyire jó sűrítésben tud fogalmazni. Technikailag hozzáteszem, hogy 760 pixel széles az oldal, amit érdemes kihasználni. Mi itt a Látszótéren abban állapodtunk meg leírva-leíratlanul, hogy őszintén beszélünk, mert annak van értelme. Ha az ember csak pozitív kritikát akar kapni, akkor arra millió hely van, az én szubjektív véleményem szerint sokra nem megy vele. Ha előre akarunk lépni, akkor abban csak az őszinteség segíthet, még akkor is, ha az ember nehezen fogalmaz meg dolgokat, talán azért, mert az írásbeli kommunikáció más, mint a személyes, és amit egy viccel el lehet esetleg ütni, az félreérthető lehet írásban, de nem szabad ettől megrettennünk, mert azért vagyunk itt, hogy kommunikációt is gyakoroljunk. Ez a hosszú bevezető azért van, mert olyan dologról fogok beszélni, amit nehéz elmondani, de mégiscsak fontos. Amikor az ember régóta nem fogyasztott folyadékot, akkor kialakulhatnak ilyen kis nyálszálacskák, és ez nem jó. Itt is van most egy ilyen. A valóságban az ember ilyenkor azt mondja a vele beszélgetőnek, hogy figyelj, nyald már meg a szádat, mert ott van egy kis izé, és akkor ezt az ember megteszi, és minden megy tovább. De a képen rögzítésre kerül, és már bocsánat, de nem tudok nem oda nézni. Miközben az egész kép rendben van, ezzel van probléma. És azt mondom, hogy ha ez egy analóg kép is, kiretusálható. Ez nem a valóság meghamisítása, hanem egy képi hiba korrigálása. (hegyi)
értékelés: