Gondolkodtam a kategórián... Amikor fotóztam... Ez egy épület, így a 13. leckébe illik. Tovább gondolkodva... Az égbolt és a felhők rajta a lényeg, ami természet, tehát 29. lecke. Ám végül a tökéletesség lett a besorolás, mert olyan tökéletes a tükröződés, mintha csak egy ritka rácson át közvetlen az eget látnánk, ugyanakkor az ablakokban tökéletesen látszik a lapredőny is.

Megkapjuk a leiratot, hogy Gimének ez miért tökéletes. Én ezt el tudom fogadni, de a tökéletességbe nem fér bele a kompozíciós trehányság. Tessék megnézni ennek a blokknak a vonalait, ezek hova futnak ki? Értem én, hogy most az épület teteje az, amit te kihúztál a szélére, de ennél hangsúlyosabb a peremen végigfutó korlát, nem tudom, az milyen célból van ott, és az nem jó helyre fut ki. A kép jobb oldalán a hasábforma is érdekesen ér véget. Szépek a színek, tényleg olyan, mintha egy vízfestéket beleoldanék a kávéspoharam vizébe, és akkor nézném, ahogy a festékszemcsék elörvénylenek. Jó ez a helyzet, szép, de nekem egy kicsit kevesebb effekt is elég lenne, mert ha túlhúzzuk az ilyen szűrést, vagy tónus-játékot, tónuseltolódást, akkor a hiteltelensége miatt válik az egész giccsessé. Meg kell maradni a hitelesség határain belül ahhoz, hogy az egésznek artisztikus értéke is legyen. Ha bementek bármelyik bevásárlóközpontba, ahol vannak képárusító helyek, pontosan ez az, amit észre lehet venni. Mindenik kép annyira realisztikusan akar dolgozni színekkel, formákkal, hogy egyszer csak olyan érzésünk van, mintha elcsaptuk volna a hasunkat, mert minden nagyon színes, minden nagyon tárgyias, még azok a képek is, amik egyébként festészeti stílusukban nem a tárgyiasság körébe kerülnének, kopogósra vannak véve a figurák, és itt is ezt érzem. (hegyi)
értékelés: