Nincsen nekem vágyam semmi, csak úszni.

Kedves Ági, ezek a típusú kompozíciók és képek elsősorban Kardos Sándor Horus Archívum gyűjteményében találhatók nagy számban. Kardos Sanyi elsősorban az akkor még létező Főfotó úgynevezett rontott képeinek maradékából válogatott. Mivel a vágy kategóriájába küldted a képet, segítségre szorulunk, hogy a napozó emberi test egy részletének perspektivikus bemutatása és a háttérben látható Tisza vagy más folyó vagy tó, vagy a stég, vagy a nyugágy jelenti-e a vágyhoz kapcsolódó középpontozást. Teljességgel ez így most nem eldönthető, ettől függetlenül fontosnak tartottam hogy az oldalra kerüljön föl egy ilyen típusú dekomponált kép is. A 70-es 80-as években (amikor még a digitális technika nem létezett), a családi nyaralás ideje alatt született hasonló rendszerű képeknél azonban mindig lehetett érzékelni az okot, hogy a fényképész bizonyos testrészei miért látszanak. Így általában ezek a képek mindig valami megfigyelésnek voltak a gyors eszközei: tóból kiugró hal, háttérben magát olajozó, másik családhoz tartozó személy, netán a jugoszláv tengerparton monikiniző ismeretlen. Ezek miatt azonban azoknak tetten érhető volt a pontos üzenetrendszere. Itt viszont látok egy tájképet, amelyet talán az alkotó gyors ötlettől vezérelve rögzített. (-szőke-)

Hozzászólások

Jó, azt értem, neked valamiért fontos a kép. Elmesélheted azt a sztorit, ami benned lezajlott, de a ha a kép nem mesél róla, akkor ez egy stég, egy randa nájlonszék és egy műanyag feredőruha, kis testdarabbal. Nincs összekötve. Nem tartja egyben semmiféle rendező elv. Melyik képelem utal a vágyra?

Pedellusom, na ugye, mondtam, hogy zavarbaejtő tudok lenni, de az már igazán érdekes lenne továbbfűzve, ha ugye valaki leharapdosná az odavartt gombokat, aztán meg, a fürdőruha le, és be, be a vízbe, az már előtte is vágy, vagy nem...
Az ajánlott filmben csak a matrózokat ajánlom, meg a hajót, vizet, a további történet -történelem és dráma-, de hát az életünk nem az-e?

Zavarba hozol Ági, mert nem tudom, hogy melyik a vágy ebben. Elmondva persze. De buta vagyok és nem látom. A gombok miatt meg aztán végképp nem tudom, ki kivel van.

Gyerekek, akkor most mondanék valamit, gyertek közelebb, figyusz, itt most mindenki össze van zavarodva, ezt a képet egy "vágyállapotban" készítettem, közben ott a víz, amit nagyon szeretek - mondjuk úgy - azt is kívánom, imádom a napot, az meleg, néha forró, akár a szex.
Beugorjak a vízbe, vagy ugorjak Vele az ágyba - gondolom ezt agyban -.
És persze eszembe jutott a Forgács Péter - Privát Magyarországja, ahol én lehetnék mondjuk a Dusi a "Dusi és Jenő"-ből, itt van egy filmrészlet kattintsatok rá, márcsak a víz, a hajózás, az elhajózás és a MATRÓZOK miatt, akiket nagyon szeretek:

http://www.forgacspeter.hu/hun/main/film...

Puszillak Benneteket a Hintalovatok.

Ez a kép inkább az első leckét formálja jobban...
(gyere tesó terelgessük egymást, ha má' nem juttott disznyó egyikünknek se) ;)

Drága Lacipapa, már megint észrevettél valamit, pedig a kép szélére húzódtam, és mégis látod?:)
Gabi, mindjárt megtudod, várj kicsit.

Igaza van Lacipapának!Mit is akartál keresni a víz alatt?:-)

Látod Ági, ezt nem hiszi Neked senki, még-hogy csak úszni ? Szerintem, sokkal több vágy van Benned, légyszíves, verseld el azokat is!

Új hozzászólás