Norman Bates
Azt mondják olyan vagyok, mint egy psziho-pata gyilkos. Legyen, nekem aztán mind1.

Itt érdemes felütni az estiklopédiát, és ott az említett karakterrel kapcsolatban, de akár a Psycho filmmel vagy Anthony Perkins-szel kapcsolatban is találhatunk anyagot, hiszen nem véletlenül használja az alkotó az idézetet, a talp leckére érkezett a kép, és a fotón kívül egy nagyon intenzív gesztusrendszert találunk, amit a kontakt tánc, a modern táncszínház alkalmaz nagyon sokszor zenével fűszerezve. Az is lehet, hogy itt is valami zene generálhatta magát a mozgásformát. És mivel ez egy jó ritmusú lendület lehetett, én azt sajnálom, hogy a jobb kéz ujjrendszere, beleértve a könyök felületét is, levágódott. Természetesen aszimmetrikusra van komponálva, a talp elsősorban a főszereplő, de a talp önmagában, ha nem látnánk az arc erős mimikáját, a megfeszülő hasizmokat, a görcsbe ránduló kezeket, ez a talp önmagában nagyon keveset tudna mesélni. Szinte csak sziluettben jelentkezik a talp az üveglapon. Tehát én annyit tettem volna, hogy az emberi alak gesztusait, a test széleit is, a jobb térdet is meghagytam volna, valahogy úgy komponáltam volna az üveglap alatt, hogy a félelmet keltő testbeszéd teljes egészében látsszon. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Na hallod, ha ilyen kepeket toltesz fel akkor mit varsz, mit higgyunk?????? :))))))

Hát itt a képen olyan vagy. Mint az én egyik portrém: 'olyan, mintha', aztán, hogy milyen valójában, az más kérdés. de ha gondolod, félhetünk tőled. :-)

a kép nagyon tetszik, csak a ciimmel nem értek egyet - norman bates nem az a szemtől-szembe kitépem a beled pszihopata volt

Szerintem ez nagyon jó lett! Talán még jobb lett volna, ha bal oldalon meghagyod a teljes kézfejedet, és ugyanannyi lejön a jobb oldalról, de gondolom nem volt olyan könnyű kivitelezni ezt a fotót.

Gollam-gollam.
Nekem tetszik.

Új hozzászólás