Az álló formátumú portré olyan kultúrmorzsákat idéz, amelyek egyrészt az oldalon már többször is említett Ecce homo, Homolka család története vagy a cseh filmművészet különböző munkáiban fellelhető irónia, egyrészt tehát Jiri Menzel Sörgyári capricciójának Pepin bácsija, aki természetesen más jellegű ruhákban és más korban festődik meg, ugye Hrabal figurájáról beszélünk, másrészt a 70-80-as évek mesefilmvilágából Hurvinyek az, akit itt láthatunk, ezt bárhonnan is közelítjük meg úgy kell tekinteni, hogy a Berecz Pista öniróniája, ironikus szemlélete hozza létre, sugallja. Mik ezek az apró eszközök? A halásznadrág, ami egyrészt a gyermekkort idézi, másrészt meg egy erős fizikai felépítésű fiatalembert, aki ugyanakkor a felsőtestére farmerzakót vesz de ezt a formavilágot könnyíti egy simléderes sapkával, és az egészet meg még egy picit nyakon önti egy harántcsíkozású nyakkendővel - gyakorlatilag értelmezhetetlenül, és mindezt egy településen, valószínűleg egy falusi utcán, egy szobor mellett, vagy valamilyen fa mellett, ami körbe van rakva kövekkel. Mintegy kirándulási emlékfotónál, lefényképezi magát. Nem különösebben oldott a kép még a mosoly ellenére sem, a nyakkendő ellenére sem, ezzel a keresztbe tett lábbal – kicsit azt a hangulatot idézi, mint amikor a szülők gyerekkorunkban elvittek a városba a fotóshoz, és ott egy festett háttér elé beállították, és azt mondták, hogy na Bandikám mosolyogjál, mert most elkészül a kép, ne húzogasd a zoknidat, álljál rendesen és mosolyogj. Van az egészben egy produktív részlet is egy teátrális helyzet, és ennek az egyik eszköze a mutatóujj a jobb kézen, ami tartja a nyakkendőt, hiszen enélkül az becsúszna a zakó alá, és ezáltal láthatóvá teszi a kép címe miatti eszközt, a nyakkendőt. Szerintem a fotó sokkal erősebb szituációjában, helyzetjelentésében, hogy ez vagyok én, itt vagyok, itt élek, ezt az üzenetet küldöm nektek; sokkal fontosabb az, és ezért gondolom azt, hogy sokkal fontosabb ez, amit az István magáról küld üzenet, mint az az egyszerű geg, amit a nyakkendő jelent, hogy én most feltettem – nem tudom elképzelni, hogy miféle rendezvény lehetett az, amire ezt az összeállítást használta, nyilván valami humorosabb helyzet – nekem az jön le, hogy ez az ő szobra, ez a szoboravató, amire ki kellett öltözni, és nekem az az érzésem, hogy ő így öltözött ki, ehhez az ünnepélyhez. És ez azt jelenti, amit a Zsolt itt mond, hogy ez a Pista lázadását, az élettel szembeni lázadását mutatja. Ez elfogadható álláspont, mindenki úgy lázad, ahogy tud, és ő azt mondja, hogy bolondozok, és bolondozó módon lázadok. Szerintem azért jó a kép, mert nem elsősorban a Berecz Pista nyakkendőjéről szól, hanem az ő létállapotáról és csak annyit tettem volna, hogy még jobban fókuszáltam volna az emberre. Most igazából egy balról jobbra haladó nagy átlóval működik a kép előtere – ha a hátteret most nem számítjuk, maga az István és a modellje, a szobra, ez az absztrakt forma majdnem azonos helyiértékben vannak, még akkor is, ha a fa csak félig van is rajta a képen. Én még jobban súlypontoztam volna a Pista felé, de ettől függetlenül ezt egy nagyon fontos leckemegoldásnak tartom, és ez egy nagyon jó kép. Felvetődik bennem, hogy ha az irónia efelé mozdul el, és tegyük fel, hogy pozitív humor is jelen van, nemcsak egy keserédes, akkor érdemes lenne itt a színekkel is foglalkozni, ugyanis a színek mindig vidámítanak, pezsegtetnek, és a kép melankóliája, ami most megvan és az iróniát egy picit fátyolossá teszi, azt lehetne törni ezzel. Tehát nem feltétlenül kell mindenütt a drámai hangvételt használni, márpedig a fekete-fehér az összegez, sűrít és drámaivá tesz, visszatekintővé is tesz, erőteljesebben ritmizál, és ezért én a színeket vinném bele ebbe a világba, ha esetleg az alkotó úgy gondolja, hogy még ezzel dolgozna. De a három disznó megvan. (szőke-hegyi)
értékelés: