Lehetne a címe akár az is, hogy "Íme, én". Próbálok nyitottan állni mindenhez, az élethez, kinyújtom a kezem, de néha szétfoszlanak a dolgok, mint a felhők. Megfoghatatlanul.

Üdvözlünk itt, a Látszótéren. Egyrészt nagyon beszédes ez a tenyér, nagyon jó az, ahogy az árnyékokkal dolgozol, jót tesz a tenyérnek. Az, hogy a karnak jót tesz-e, nem vagyok teljesen biztos, de hát mit lehet tenni, kicsit sok nekem a karon a fény, elviszi a figyelmet a tenyérről. A megoldás jó, és ebben a képben nagy bizalom és bizakodás van. Szerencsére nem egy utolsó segélykiáltását adó fuldokló kezét látjuk, hanem egy bizalommal a jövőbe mutató tenyeret, ami „itt a kezem, nem disznóláb” mondatot is hozhatná, mint élmény. Ami a leiratban a felhőkkel való kapcsolatot illeti, én nem érzem ennél a képnél, de én ezt egy nagyon pozitív üzenetnek tartom. (hegyi)
értékelés: