nyitva

nyitva

Hát, ez egy nagyon erős üzenet. Nem pontos, a képkivágás, az egész kompozíció nem száz százalékosan áll meg a lábán, de nagyon erős az a pillanat, amit mutat. Van valami bolt, ennek a különböző üzeneteit látjuk az ajtóra felragasztva, és ebből a bolti térből lép ki a főszereplő, akit kísér a nagyobb tesó, vagy az anya, és valamilyen szerzemény van a kezében, nem is egy. Azt tegyük hozzá, hogy a problémám is itt van a képpel, hogy annyira koncentráltunk arra, hogy rajta legyen a nyitva tábla is, meg a belső történet is, meg minden szereplő korrektül, hogy a végén lecsúszott a főszereplő. Tehát, ha ez a gyermekkorról szól, márpedig ez a leckebesorolás, akkor én simán vágtam volna a nyitva táblát, akár a női főszereplőnek a fejébe is belevágok, ahhoz, hogy a gyerek szereplőnél megkapjam azt, hogy ő sétál kifelé, és ne legyen ennyire szűkre vágva a kép alja. Ez az, amit ehhez hozzá tudok tenni. Mindezzel együtt, ez egy 3 csillagos leckemegoldás, megelőlegezett, ezt azért lássuk be, úgyhogy kérnék még majd a gyermekkorhoz leckemegoldásokat, hogy bizton állíthassam azt, hogy ez működik. Én most azt gondolom, hogy ez egy jó találat. A tónusai egyébként nagyon szépek! A belső térben álló férfi, és az ő hátát fogó párja egy nagyon erős üzenet, egy nagyon érzelmes pillanat. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Új hozzászólás