Örülök annak, hogy Csaba képet küld, és egy viszonylag hosszabb kihagyás után újra itt van közöttünk, másrészt azt most leszögezem, hogy amióta utoljára dolgoztunk, azóta kialakult nálunk az osztályba sorolós rendszer, és az első három lecke képezi az első osztályt. Tehát függetlenül attól, hogy a régebbi tagok milyen szinten oldották meg ezeket annó, én azt kérném a régebb óta velünk lévő tagoktól is, hogy az első három leckét oldják meg újra, tehát ezeket Csabától is várnám. Nem csak azért, mert ez a játék elkezdődött, hanem azért is, mert nem árt saját magunkat néha újrafogalmazni. Amit ennél a képnél látok az egy nagyon izgalmas és finom megfigyelés, nagyon szép a kép, abszolút nem értek egyet a képkivágással, azt is megmondom, hogy miért: a hozzászólásoknál Csaba betett egy képet, és ott a megfejtés szerintem. Ha azt a képet nézem, akkor én a saját gondolati világomhoz és ízlésemhez sokkal közelebb álló munkát kapok. Itt most nem a hozzászólásoknál feltett kép a jó kép, hanem ebből a kettőből lenne kihozható a jó kép, magyarán, ha ezt a képkivágást, vagy ezt a szélességet, részletességet és tónusrendet meghagyva kezdek el fölfelé még ehhez hozzáadni, akkor ennek az egésznek a részletessége és folthatásai izgalmassá válhatnának, még megkapóbbá. Az ember olyan furcsa lény, hogy kiválaszt magának dolgokat, és arra teszi a hangsúlyt. Nyilván ez személyiségtől függő, hogy ennél a képnél a pad az, ami érdekel, ami felé ez az alak mozog, vagy maga a figura, vagy elkezdek figyelgetni a háttérben lévő fákra, ott próbálok megfejtéseket keresni, tehát ez mindenkinek egyéni, ugyanakkor ezeknél a megközelítéseknél az is lényeges, hogy mennyire hagyjuk, hogy a néző ezzel az egésszel esztétikai formában találkozhasson. Ha nagyon szűkre vágunk valamit, és csak a fő motívumra koncentrálunk, megkapjuk ezt az élményt, de van egy olyan érzete az embernek, hogy valami innen hiányzik, valamit az alkotó azért vágott le, mert nem volt tökéletesen a helyén. Olyan ez, mint ha egy versnek csak a tételmondatát adnánk le, és azt mondanánk, hogy ez a lényege. „A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szeliden / s nézik, nézik a csillagok” – ez ennek a versnek a lényege, de nem csak ennyiből áll a vers, és nem véletlenül van ennek egy felvezetése, és ezáltal a felvezetés által jutunk el a csúcsponthoz. Ez a képekre is igaz, hogy van egy felvezetése az egésznek, és így jutunk el a csúcsponthoz. Ezért fontos a hozzászólásokhoz betett képed, mert ott ezt megadod. A kettő között van az igazság, azt a nagyvonalúságot keressük ebben a tónusrendben és ebben a színvilágban tartva. Nem mondom azt, hogy egy könnyű megoldás, nem tudom mennyire tudsz ide visszamenni, de ha igen, akkor érdemes lenne ezzel gondolkodni, és ezt akár újrafogalmazni, mert egy olyan üzenet, ami megéri. Én most erre a verzióra is megadom a három csillagot, mert abszolút jó ritmus, gyönyörűen és érzékletesen, érzékenyen beszél erről a leckéről, de volna értelme ezzel még dolgozni. (hegyi)
értékelés: