A már említett folytatást látjuk itt a Dénes belső útjából, kereséséből, nevezhetjük akár sorozatnak is, bár nem klasszikus sorozat-jelegűek a képek, de mégis, egy gondolati forma továbbvitele. Azért is itt elemezzük ezt a két képet, mert a kettőt összehasonlítva, hacsak a Dénes nem hoz még további 3.2, 3, 4 verziókat, akkor ebből a két képből ennél vannak a képi eszközök, a vizualitás megfogalmazása, és az élmények átadása erősebben és koncentráltabban, akár úgy is mondhatnám, hogy líraiban van megfogalmazva. Merthogy nagyon érdekes az, hogy, és erről sokat beszéltünk már a táborban biztosan, szóval hogy a térbeliséget egyrészt a perspektívával, másrészt a fény-árnyék viszonyokkal, harmadrészt pedig a mélységélességgel tudjuk a fotóba becsempészni, mert ugyebár minden egyes fotó az már egy síkra redukált felület, ahol a háromdimenziós képet két dimenzióra redukáljuk. Ennél a képnél nagyon határozottan fellelhetőek perspektivikus vonalak, pl. a modell feje fölött az egy polc vagy valamilyen keret, aminek a ferde síkja jelzi a térbeliséget másrészt a szereplő válla és a kinyújtott karja, ami ugyan a képből kikerült, de a testtartásnak a formája, és ennek a kontrapontja az, ahogyan a fejét tartja a modell, tehát ezek a vonalak nagyon határozottan térbeliséget, térbeli helyzetet tudnak mutatni. Másrészt a világítás, ami az arcon szintén a térbeliséget erősíti, tehát függetlenül attól, hogy életlenben vagy lágyban van tartva ez az egész kompozíció, mintha egy lágyító szűrővel készült volna, és a tónusai is egy visszafogott tónusrendet képviselnek, de mégis érzékeljük a térbeliséget. Ami még fontos ennél a fotónál, az az, hogy maga ez a fény, amit a Dénes észrevett, és ez a gesztus, amit szintén észrevett, érdekes módon, formákkal, formai megoldások szerint nézzük a képet, akkor a negatív formával, a fény hiányával emeli ki a tekintetet, tehát pontosan ellentétesen használja ezt az eszközt, mint ahogyan az megszokott. És ez a képi kiemelés ugyanolyan erős tud lenni, mintha megfordulnának a fényviszonyok, és csak a szemnél lenne a fény, mintha egy résen tekintene át ez a kislány. Tehát ezzel fontossági sorrendet tud beállítani. Hogy mi a fontos, miről akar beszélni, az arcon fellelhető gesztusok közül mi az, ami a figyelmét megragadta, és a nézőnek át akarja adni. Ráadásul ha a klasszikus komponálási szabályokat nézzük, akkor ahová a modell néz, ott hagyunk nagyobb teret, és ezt a szabályt is megfordítja a Dénes, ahogyan a fényét is megfordította, merthogy azon a részen kisebb a tér, ahová a modell néz, és ezzel is dinamizálja a kompozíciót, és azt a líraiságot, lágyságot, amit a tónusrend, az elmosódottság képvisel, ezt ellenpontozza a kompozíciós feszültség, hogy őrült kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit nézhet ez a kislány, de a Dénes az orrunkra koppint, hogy ne azt nézd, hogy mit néz, hanem azt, ahogyan néz. Ez egy nagyon erős üzenet, és David Hamiltont tudnánk itt behívni az Estiklopédiába tanulmányozásra, azoknak, akik még nem ismerik, mert ő használ hasonló eszközöket, és jeles András Angyali üdvözlet című filmje, amiben az Ember tragédiáját dolgozza fel, ő ezzel akkor megelőzte a korát, nem 100 %-osan kapott pozitív kritikákat, holott egy nagyon fontos film. Ha beszerezhető, akkor nagyon sokat segíthet ehhez a világhoz, ami ezen a képen is megjelenik. (szőke-hegyi)
értékelés: