Ha ideírom a nevét, akkor személyiségi jogot sértek, és nem is számít a név, mert a jelenségről van szó. A gazdag egy jelző. Az egyik nő történetesen gazdag, és nem akar fizetni, de akar jó fotókat. Nem minden gazdag szemét, és nem minden szemét gazdag. A tanítónő pedig nem gazdag, de ő is hernyó, ráadásul hülye, mert elárulja nekem, hogy feji a fotósokat.
Egy vicc jutott eszembe a halmazokról, amikor valaki keresi a szülészeten a gyerekét, és látja, hogy vannak a szép és okos gyerekek, a szép és buta gyerekek, az okos és csúnya gyerekek, aztán a buta és csúnya gyerekek, és végül ott van Dezsőke.

Timi, örülök! Fontos nekem is a visszajelzésed, hogy bátor (v. épp hülye) maradhassak. És ha még úgy is érezted egy pillanatra, hogy másként látom, azért nem, mert nagyon hasonló cipőben járok Veled.

Azzal is egyetértek, ahogy a szólás is tartja, a mérnök általánosít, a művész egyénít... Nagyon is egyetértek! No, és én ezt az egyénítést véltem általánosításnak (pl. a gazdag anyuka - meg még van pár. Ez olyan, mintha minden gazdag rossz lenne... Ez így veszélyes tévút. És amúgy is egyszer lehetsz te is gazdag! :) Meg kellene nevezni, rá kéne mutatni, hogy ne a gazdag jelzője legyen a mérvadó. XY aki mellesleg ez meg az, és kiderülhet róla, hogy gazdag, meg nagyon hülye... De akkor az egyén, nem csoport.

Ennyi volt a mondandóm lényege, de hogy érthető legyen, lehet, hogy kellettek ezek a körök. Bocsánat, és örülök újfent a nyitottságodnak! És ha szabad, ezentúl is elmondanám mindig amit gondolok... úgyhogy írj csak bátran még ilyen glosszákat! De javaslom, pontosítsd, "egyénítsd"... :)

(Arról nem is beszélve, hogy a rovatnak is jót tett az eszmecsere, Zsolt is örülhet... Csak kellene valami ikonokat gyártani ehhez is, vagy fényképeket ha ehhez is hozzárendelhetne az alkotó...na de ez már más tészta)

Így van, beszélgetünk, és már azé' is megérte, mert beszélgetünk. :) Abban biztos vagyok, hogy aki alkot, az nem lehet objektív, bármit is csinál. Objektív mondjuk egy orvosi látlelet, vagy egy születési anyakönyvi kivonat lehet, szvsz. Ez azt jelenti szerény véleményem szerint. :D

Igaz, persze, ne öntsük ki a gyereket a vízzel... Amúgy az én válaszom igen:) Csak beszélgetünk. Egyik gondolat indítja a másikat.

Bocsi, én csak kérdezem, hogy eljutott a tudatotokig, hogy ez az írás is arról szól, hogy nem becsüljük a munkát? A tisztességesen elvégzett munkát?

Zsolt, teljesen egyenesben vagyunk, én is csak úgy írtam, hogy számomra nem különösen izgalmas, ahol a számomra virtuálisan aláhúzandó. El tudom fogadni, hogy másoknak jobban az. Én örülök, hogy sokszínű a világ, és a hangulataimhoz választhatok árnyalatokat mindig belőle. Szerencsére nem vagyok egyetlen útnak sem az elkötelezettje, lekötelezettje vagy rabja - úgy érzem, de ez mindig csak utólag derül ki. A professzori vitákat és irányultságokat érdeklődéssel figyelem alkalomadtán, de nem több. Ha gondolkodnom kell róla, (talán a bizonytalanságaim okán) annak is az unióját fogom fel igaznak, nem pedig valamely pólusát. Konkrétan a nyelv kapcsán biztos vagyok benne, hogy él, és nem a leírt szabályok szerint él. Szabályozása utólagos és módszertanok szerinti. De amikor magamat meghatározom ebben (mint általános ént) akkor viszont már keretek - adottságok és igények - közé zárom magam fogyatékosságai okán is. Mert minden tekintetben keretek között vagyok magam is, még ha vágyam vagy ideám is ebből kitörni, mindig megmarad - ebben a földi létben biztosan, a többiről meg nem tudunk, hit kérdése már. Szóval tudósokban és a tudományokban de még az olyan elvont területen is mint a nyelvészet valahogy az a gond, hogy annyira általánosít, hogy kimarad belőle az egyén. Oké, meg kell oldania valahogy, de ez így csak rész marad mindig. Az ellentmondások pedig egymásra vannak utalva, egymás nélkül nem élnek meg, így logikus számomra inkább az összességüket venni :))) És badarság, hogy kioltják egymást, egymást erősítik... :)) Szerintem.

István, két irányt látok a nyelv és irodalom terepén, az egyik a nyelvőri, mondjuk Grétsy-Vágó vonal, a másikhoz talán Nádasdy professzort pásszítanám gondolati vezérnek. Az egyik védené a nyelvet a használóitól, a másik meg azt mondja, hogy köszimánszépen, a nyelv megvan, él és virul, egészséges, és van kellő önvédelme, hogy kiforogja magából azt, ami nem időtálló. Én ez utóbbiak csoportját érzem közel magamhoz, röviden azért, mert nem vetíthetem ki a magam bizonytalanságát a nyelvre, az irodalomra. Elismerésem mellett nekem Jókai poros, jobban izgat mondjuk Karafiáth vagy Tóth Krisztina, Lackfi vagy Gerlóczy. Épp azért, mert mai, és mert friss. Ami pedig a naplót illeti, mint formát, ez valóban az a kategória, amit az idő majd helyére tesz, oly kiváló naplók születnek, mint Zetor Leiláé, vagy Text úré, szóval azt gondolom, hogy a kínálat növekedett, és ez jót tesz, frissíti a nyelvi közeget, ahol élünk. Ettől még tökéletesen igazad van az ún. kötőszók és vulgáris kifejezések kérdésében általánosságban, de itt én ezt nem érzem problémásnak, sőt, azt gondolom, hogy épp a napló formától lenne idegen, ha ez teljesen ki lenne gyomlálva. Szigorúan szerintem, persze. :)

A céltalan haragot nehezményezem (így is írtam), viszont jogos, átcsaptam általánosításba, és igazatok van, innen kezdve tényleg könnyen borul - mint minden általánosítás, amit kvázi észrevételeztem :)). Nem kizárt, hogy billeg minden észrevételem is, magam is csak figyelem, és megélem a világot. Én most valahol itt tartok. Elolvasva írásod ezt mozdítottad meg bennem, és szerettem volna elmondani. Köszönöm, hogy nyitottan fogadtad!

"Akik igazán írnak, azok nem haragszanak, azok megfigyelnek, közölnek. Szemük lát, kezük ír. Nincs ítélet. És a döntést rám, az olvasóra bízzák."

István, ez téves alapon álló feltételezés, és ezért a következtetés is billeg. Olvass Bächer Ivánt. Ő aztán igazán ír, és igazán haragszik. És ő csak egy példa.

Köszönöm a hozzászólásodat, és értem amit mondasz. Nem szánom irodalomnak, amit írok. Valóban arra használom az írást, hogy feloldjam a bennem lévő feszültséget, és a gondolataimat megosszam másokkal. A fotózást is ugyan ebből az okból művelem. Sajnos van okom haragudni a világra, amiben élek. A harag és a gyűlölet nem ugyanaz. Én haragszom. Haragszom az emberekre, akik haragjukat magukba fojtják, és nem állnak ki magukért és másokért még akkor sem, ha haldoklik az anyjuk, ha a szemük láttára kínoznak egy állatot, megvernek egy gyereket. A közönyért haragszom.
A korokra mindig is jellemző volt az akkori művészet. Az impresszionisták lehugyozták a régi iskola képeit, akik viszont őket nem voltak hajlandóak elfogadni. Nekem a képeimben is ott van a káromkodás, csak, aki akarja, nem hallja meg. A haraggal azért nem értek egyet. Szerintem Arany János haragudott, amikor a Wallesi bárdokat írta, és József Attila sem kívülről figyelt meg, amikor három napja nem evett, az anyját meg csak teregetni látta.
Köszönöm, hogy másképp látod, mert az a jó, hogy nem vagyunk egyformák.

Ha belekezdek itt egy gondolatba most, már bizonyosan csak féligazság lesz. Nagyon nehéz az egész téma, és millió szála van. De azért megpróbálok valamennyire következetesen a tűz körül maradni...

Először is az írásod naplószerű, vagy blogszerű. Közvetlen, szókimondó, az utcai beszédhez közelít. Ez ugyanúgy korhozadék az irodalomban (mint írott alkotói műfajban), mint a mobilfotó a fényképezésben. Ne értsd félre! Nem minősítés, csak megállapítás.

És ezek a kérdések összefüggenek a meglátásom szerint. Ahhoz hogy a fotós fotózhasson, az írónak írnia kellene, a festőnek festenie, a mérnöknek terveznie, a szakácsnak főznie, a parasztnak földet túrnia... satöbbi... Ma ez totál káosz. Vagy káoszként címkézzük. Érzékeny a téma, mondom, és könnyen félreérthető is. Kérlek a filozófiájára koncentrálj most csak, ne a konkrétumára.
Magam útján közelítve talán jobb is: nem is olyan régen, minden rajtam kívülállóban láttam ennek okát. Majd a gyökereit kutatva, és áthaladva különböző stációkon, arra jöttem rá, hogy mindegy. Mindegy hogyan keletkezett a mai igazságunk (helyesebben valóságunk), az van, az a kihívás benne, hogy abban kell élni. Éltetőerő benne (számomra) hogy az ideáimat kell életre hívnom így. Az ideáim között pedig egy nem változott az évtizedek során: az ember és az ember jósága. Tudom, hogy ma "mindenki rossz, és gonosz és hülye, és romlott..." persze, én is értem, miért mondják ezt. De a legprimitívebbnek és leghülyébbnek tartott vagy rétegekben és közegeben ennek kikiáltott embereknek is megvan mindig a maguk igaza. Maximum nem egyezik az enyémmel. Volt idő, hogy hagytam, hogy meggyűlöltessenek velem embereket. És a vége az lett, hogy önmagam is elkezdtem gyűlölni. Csak mindig volt bennem egy mag, hogy ez nem igaz. Nem így igaz. (Most értünk el oda, hogy tisztázzam, semmilyen felekezet tagja nem vagyok, még csak formálisan sem. Rám azt mondanák: pogány. Pedig ez sem igaz, de a maguk rendszerében értelmezhető - mindegy ez is számomra.)

No. Nagy kitérőm után, azt tudom mondani, hogy írásodban azt nehezményezem, hogy céltalanul haragszik. Nagyon nehéz nem haragudni, tudom, el sem tudod képzelni, mennyire tudom. De ezt látom sok oldalon. Minden oldalon. Maradjunk az írásnál! Akik igazán írnak, azok nem haragszanak, azok megfigyelnek, közölnek. Szemük lát, kezük ír. Nincs ítélet. És a döntést rám, az olvasóra bízzák. Úgy érzem.

Visszatérve a hétköznapi racionalitás talajára, azt is értem, hogy az ember levezeti a maga feszültségét, kiírja, kiüríti, vagy legalábbis kísérletet tesz rá. De felelősséggel vagyunk a jövő iránt, és ha determináljuk kinyilatkozásainkat csak arra, hogy szörnyű világot élünk, akkor az önmagát teljes valójában meg fogja valósítani. (Kedves gondolat nekem Weöres Sándor "Teljesség felé"-jéből, hogy "...vigyázz világosat gondolsz-e vagy sötétet, mert amit gondoltál, megteremtetted!" (vagy valahogy így...)

Ezért is a gúny helyett jobb eszköz az irónia. A harag helyett a lezser nagyvonalúság. Ugyanaz elmondható velük, és nem kezd el küzdeni senkivel, kvázi a célcsoport is függetlenítheti magát, és azonosulva a mondandóval hathat rá a gondolatunk. És nem tudom, nem vagyok ennek mestere, csak ezt érzem.

Zárszóként azt az egyszerű bólintást hagynám itt, mint a többiek. A hétköznapjait nagyon megértem én ennek! Bocsánat a hosszú léért.

UI: én nem tartom különösen érdekesnek a pinázást, és a picsázást és a többi hasonló szöveget, még ha használjuk is alkalomadtán az élő szóban, és tudom, hogy a mai irodalmi street-art kedvelt fordulatai. Nem a prűdségem okán, hanem a beszorultsága okán: korok mennek, korok jönnek. A maradandó ezt a divatot is leveti majd. Az egyszerű, tiszta, őszinte szó a lényeg itt is.
Sok hülyeséget mondtam? Hülyeséget nem akartam, de bevállalom, ilyen vagyok.

Feribaba, itt nem is az a baj, hogy valaki nem bíz meg fotózással, mert nincs rá szüksége. Arról van szó, hogy valakinek szüksége van rá, és tudja is, hogy a telóját inkább vibrátornak használhatja, mint fényképezőgépnek, csak nem akar érte fizetni. Kell, de ingyen vagy szaré-hugyé'.

Én se kérek pénzet, amiért a lányom fotóztad a hétvégén. :)
Puszi!
Azt talán érdemes látni Timi, hogy az a szolgáltatás amit Te nyújtasz, nem túl fontos az embereknek általában. Igénytelen ember megelégszik a telójával, az is készít képeket. Meg tudod, "A digitális korszak negatív hozadéka, hogy minden majom azt hiszi, hogy tud fényképezni. ... "

Köszi Gábor! :)

Na igen...
:)

Irtó szerencséd van, mert nálam pont most van akció. Még a héten csak ötven százalékot kell fizetned, hogy engem fotózhass.
Sajnálom, ingyen nem megy.