Óra

Óra

Ez egy jó ötlet megint, és egy jó megközelítés, de ezeknek az óráknak vannak ezek a kis sétálói, amik felfelé-lefelé mozognak, mint a lift, ebből egyet látunk most. Érdemes lett volna ezzel még játszani, hogy melyiket lehet még felhúzni. Aki nem ért ezekhez az órákhoz, azoknak elmondom, hogy itt azért van négy madzag, mert ebből egyik pár az órát húzza föl, a másik pedig a kakukkot. Itt a kakukkra is lehetett volna húzni valamennyit, és akkor nem ez a 3-1 arány jön csak létre. Javaslatom az lett volna, hogy itt a legelső zsinórból valamennyit adjunk úgy, hogy ebből a kis tobozból még kapjunk. Így most olyan szinten futunk ki a képből, hogy ettől válik az egész furcsává. Az is kérdés nekem, hogy biztos-e, hogy a lánc az, ami a legfontosabb üzenete egy ilyen órának? Ha ez tárgyfotó akar lenni, akkor miért a láncról beszélünk, miért az a fontos? Itt pont megfordítanám az élességet, és az órával foglalkoznék az élesség szintjén, és minden más egyéb manifesztum mehet már életlenbe. Ez szerintem fontos, úgyhogy visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Hozzászólások

Igen, nekem is ilyen élményeim vannak, csak a Bartos nagymamám kakukkos órájával. Ezt láthatjuk a képen is.
Azzal a tobozzal húzzák fel az órát, ha jól tudom, és úgy tik-takozik tovább.

Kb 3 éves koromban nekünk is volt egy ilyen kakukkos óránk. Szerintem akkor így láthattam a szerkezetet, mikor felnéztem rá:) Szerettem mert olyan furcsa volt, mozogtak a láncok, és azt hittem az a nagy valami a végén toboz (amúgy tényleg, az mi?!) Ja, és persze ha elérhető magasságba kerültek hozzám, mindig huzogattam...biztos el is rontottam :D Ja, és alig vártam, hogy a madarat lássam. Érdekes volt, nem tudtam elképzelni, hogy mi a fenét csinál a mi óránkban egy madár, aki kakukkol. Végül le lett cserélve,mert nagyon hangos volt, még éjjel is kakukkolt és a szomszédok is panaszkodtak :D

Új hozzászólás