Orchidea

Orchidea

Nem vagyok meggyőzve, hogy ez egy csendélet. Nem érzem azt, hogy ez bármilyen üzenetet tudna képviselni, mint tárgyak harmonikus rendszere. Nagyon határozottak a formái ennek a virágnak, tehát elég nehezen szervezhető csendéletbe, az biztos, tárgy- vagy természetfotóként működne. Tehát én azt gondolom, hogy ez egy szépen megfogalmazott kép azzal együtt, hogy talán ott a háttérben lévő virággal végig kéne gondolni, pontosan mit akarunk kezdeni, mert most szürkében van. Nem kötelezően kell annak ugyanabban az erőben megjelenni, mint az előtérben lévő virágok, sőt utalhat ő érzelmileg sok mindenre, tehát ebben a viszonylatban el tudom képzelni azt, hogy fénymennyiségben kevesebbet kap, de akkor ezt határozottan kellene megjeleníteni. Önmagában a csendélethez kell az, hogy valamilyen ritmust, valamilyen kapcsolatot fejezzen ki a tárgyak egymáshoz fűződő viszonyáról. Tehát a csendélet ritkán áll meg a lábán úgy, hogy egyetlenegy darab tárgyunk van. Persze nem mondom azt, hogy ilyen nincsen, de kicsi az esélye, hogy ez egyetlenegy virággal megoldható. Egy virágkompozícióval már igen, vagy azzal, ahogy az a virág elfoglalja helyét a térben, ehhez viszont érzékeltetni kell a teret. Ettől függetlenül ez egy finom meglátás, és nagyon jó a háttérnek színmegválasztása is, tehát ez a kék jól ritmizál azzal amit az előtérben látok, mert egy dinamikus hátteret tud adni ennek, és mégis megmarad a finomsága az egésznek, nem lesz agresszív. Én erre megadom a három csillagot azzal együtt, hogy a leckemegoldással nem értek egyet és mondjuk azzal a háttérben lévő virággal akár azt is lehetne csinálni, hogy kontrasztosabbra vesszük az egészet, ez által még sötétebbre visszük annak a tónusát . Ettől a térbelisége erősebb lenne a képnek. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Éva, akkor éljen sokáig, és nőjön nagyra! :)

Tegnap óta már nekem is van! :)

Köszönöm szépen.
Igen, ez orchidea, az éccsanyámé.
Gabriella, köszi szépen, kíváncsi vagyok.

Hahó! Azon kívül, hogy igen tetszetős, ezt a képed választom a jövő hétfői cipzáramhoz. Hogy miért? Azt el fogom mondani a műsorban.:)

Nekem nagyon tetszik.

A háttér finom átmenete összhangban van a vízszintesen osztó ívvel, finomak a sirmok szín-erei. A felső virágrész tán kicsit világos, az alsó meg kicsit sötét, lehet a kettőt közelebb hozva egymáshoz, a háttérrel is jobban kijönnének.

Nagyon finom lett, irigykedem. :)

Lányomnak vannak orchideái (ez is az, ugye?), jó dolog, hogy önmagukban tudnak ilyen szépek lenni.

Ó, egy ilyen virágot szívesen elfogadnék :)
Nekem tetszik a kompozíció. Letisztult és finom, nőies.

Új hozzászólás