Egy kettősportrét látunk, ami akár a gyerekkor vagy a család leckére is érkezhetett volna, mégis a Bara a barátom leckére küldte ezt, és ezt komolyan kell venni, hogy miért is ide került. Ennél a képnél talán emiatt, talán a nagyon szűk kompozíció miatt is, hiszen nagyon erősen vágva van, a fejtetőnél, a karoknál, tehát egy nagyon intim pillanatot is mutat, tehát azt lehet elmondani, hogy igen, sokféle kapcsolat létezik anya és lánya vagy két testvér között, de ő itt most a barátságra helyezi a hangsúlyt, mivel ezeknek a helyzeteknek, ezeknek a kapcsolati rétegződéseknek van egy egymásba ágyazottsága, azt ugyan nem mondom, hogy minden halmaz tökéletesen fedi egymást, de mindenféleképpen ez egy érdekes út. Ráadásul ebben a helyzetben, mintha egy titkot súgna, valami személyes élményt adna át a kisebbik szereplő a nagyobbnak, tehát a bizalom, barátság, beavatottság szertartásának a rítusát látjuk itt, amikor az egyik szereplő az üzenetet adó, míg a másik veszi ezt az üzenetet, és még szavak nélkül bár, de reagál is rá az arcjátékkal, mimikával. Felvethet kérdéseket a kompozíció és a képkivágás, és a metszések, hogy miért nincs meg a gyerek keze, a fejtető, miért nincs a válla, miért így csonkolódnak a dolgok, mégis szerintem itt van az a példa, amikor ezek az egyébként fontos szabályok felrúghatóak a történetiség miatt. Mert maga a gesztus nagyon erősen működik, mert a gesztus szereplője a kisembernek a szája, a szeme, és a másik szereplő szája, szeme, és amit nem látunk ugyan, de oda súg a kislány, a füle; és fontos az, hogy ők egymást karolva egymást átfogva szerepelnek a képen. Egy sorrendiség tud beállni a képen, hogy nem az a legfontosabb, hogy olyan ez, mint amikor lefogunk egy dallamot és nem minden hangot szólaltatunk meg ugyanolyan hangerővel, ez nagyon fontos egy ilyen kompozíciónál, és pontosan ezekkel a vágásokkal hozza létre ezt a fontossági sorrendet a kompozícióban. (szőke-hegyi)
értékelés: