Gábor, az a helyzet, hogy nem nagyon értem, hogy miért készült el ez a kép. Értem a ragaszkodásod az ilyen fajta tradíciókhoz, de akkor ebbe vagy beleállsz rendesen, és megtanulsz fotózni, és akkor megcsinálod ezeket a képeket, vagy amíg ez nem történik meg, addig nem nagyon látom azt, hogy ez mire jó. Egy csomó kihagyott ziccer van, egy csomó kihagyott helyzet van ezen a képen, valamiért jó távol állunk az egésztől, így benne van Tolnától Baranyáig a következő árusnak a közkönyvtártól megszerzett könyvei is, meg a másolt cd–k, vagy nem is tudom, hogy mik azok ott, szóval, van itt minden, miközben engem meg ez nem érdekel. De hát, akkor mi is az, ami ebben fontos? A Zsiguli? A Zsiguli csomagtartója? A Zsigulihoz tett napernyő tartó? A krumpli? A szilva? Az alma? A bácsi? A bácsi fogatlansága? Az, ahogy szorítja a kezét? Ez mind-mind érdekes lehet. Tudod mit? Azt mondom neked, hogy ha kimetszed a súlyokat ezzel a bádog tartóval, meg a mérleggel, meg a karjával, és semmi mást nem ábrázolsz ebből, csak ezt a részt, már az is izgalmas lenne. De így, hogy minden rajta van, hát, ez olyan, mintha úgy próbálnál eljátszani egy komolyzenei darabot, hogy időtakarékosság okán egyszerre lenyomod az összes hangot, aztán a néző majd bogarássza szét, ott van abban minden, ez kilóra megvan, csókolom. Hát, ez így nem működik! De erről már többször beszéltünk, és az az érdekes, hogy vagy halálra szétvágod a képeket, mintha körömollóval körbevágtad volna, vagy hagyod az egészet szanaszét esni. Nem vagyok ettől boldog Gábor, mert régóta dolgozunk együtt, és ez egyébként a lustaságodról szól. Arról, hogy nem fordítasz elég energiát a játékra. Tessék ezt komolyabban venni! Úgy nem lehet fotóról kommunikálni, hogy félévente egyszer bedobunk valamit a vízből, azt is tavaly találtuk meg a fiókban, aztán majd valami legyen vele. (hegyi)