A nyár a múlté, itt az ősz
A felső gépállásból készült kép a víz szerkezetével, a víz és a valós tárgyi világ valószínűleg valamilyen kerti csempe vagy medence alja, ahol megáll a víz; a víz fizikájával, és azon keresztül a látvány technikájával foglalkozik. Sokszor említődött, és ajánlanám, ha valahol beszerezhető, vagy internetről letölthető Leonardo Trattato della pictura akkor érdeme lenne beszerezni otthonra, nagyon hosszasan foglalkozik a fénnyel, a fénytannal, a levegőrétegek és a víz felületi rendszerével, fényáteresztésével, festészeti szempontból A kép is ezt ábrázolja, holott látszólag alig tartalmaz információkat, olyanokat, amiket megszoktunk. De tulajdonképpen ha egy leltárt készítenénk, akkor a csempék fugái, az algák vagy moszatszerű foltocskák, a tükröződő felület, talán a felette tornyosuló fák-bokrok tónusai, a gyönyörűszép, esőcseppekből létrejövő geometrikus körök, a levéltöredékek és más konkrét, listázható pontok, pl. a felfújható labda, mind egy leltársorba konkrét formákként felsorolhatóak. Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert nem elsődlegesen egy absztrakt ritmikai játékot látunk itt, hanem igenis megvannak azok a költészeti utalások, kapaszkodói a képnek, amelyek egyrészt az időről, másrészt az őszhöz kapcsolódó asszociációból az elmúlásról,az idő előrehaladásáról is mesélnek, lásd a labda, amely egy-két hónapja még fel volt fújva, de már behorpad, látszik, hogy jóideje ott van a nyaraló egy elhagyott részénél, a foltok is azt mutatják, hogy rég lehetett ez a csempefelület takarítva – azaz minden az időről, az elmúlásról mesél. Ugyanakkor mégsem szabad a geometriát vagy az absztraktot sem kifelejteni innen, a felső gépállás többségében akkor használatos, amikor valamilyen térképszerű összefoglalás történik alkotói szempontból és itt is ez egy adekvát módszer, mert az egész látványt egységében próbálja az alkotó kezelni¸ természetesen az absztrakt ritmusok játéka is szerepet kap, és ha ez a ritmikai rendszer, akkor az aranymetszést is elég jól hasznosítja, a pop-art világát idéző gyerekjáték, mint urbánus jel, ’megbolondítja’ ezt a képet, azokat a csempefugákat, raszterhálókat, amelyek valahová egy picit jobbfelé kifelé tartanak, és ez a labda úgy tűnik, hogy jól van a sarokban elhelyezve, mert az extrém színvilágával a hátteret egységében tartó barnás-zöldes, a vízen nagyon fátyolosan lilásan jelentkező színvilágot az extrém vöröseivel, kékjeivel, fehérjeivel nagyon is jól ritmizálja, bemozgatja. Különösen azért, mert egészen a kép szélére van kihelyezve ez a furcsa szögletes forma. Véleményem szerint a kép egyik nagy előnye az, hogy a Gábor érzékenysége jelen van, elképzelésem szerint ebben a háttér-szőnyegfelületben, a víz, a víz hatásai ezen a csempén, a levelek és mindent egy összegben nevezek szőnyeg-háttérfelületnek, amiből kibukkan a egy picit a színfal elé helyezve, mint egy akrobata vagy előadóművész – ez a labda az, ami különváltan kezelnék a kép összességében. Talán a Gábor egyik előző képénél mondtam, hogy nagyon fontos lenne, hogy az alkotói kézjegyek mindig kerüljenek oda a képre, az, amitől az a mondanivaló, amit létrehoztok az ugyanakkor megismételhetetlenül csak hozzátok tartozzon. És az én megítélésem, nézetem szerint ezen a képen jelen van a Gerlei Gábor, rajta van a szignója, és ez az egészen furcsa, meglepő, clown-szerű, fonnyadt labda a színeivel az, maga a bohóc, ő az én sejtésem szerint a Gerlei-féle kézjegy. Mindaz, amit a természetből megfigyel a fotós az esőcseppekkel, a vízzel és csempékkel – azt megfejeli véleményem szerint kevésbé manipulatívan – a labda formája teszi ezt az egészet sajátságossá. Ha manipulált a kép, akkor annyiban finoman manipulált, hogy hihető, elfogadható egy ilyen látványkivágás, egy vidéki kertes ház szélén otthagyott, a nyári élmény után az időben egy helyzet. Én ezt a képet nagyon fontosnak tartom, nagyon jónak tartom, és nekem az tetszik különösen benne, hogy miközben fontos gondolatokat fogalmaz meg – és nem vidám, hanem nagyon is mély dolgokról szól – én mégis azt mondom, hogy őszintén beszél egy létállapotról, ez a kép egy képnyelvvel mondja el az alkotónak a világhoz való viszonyát, és talán ha sejtenénk, hogy Gerlei a labda, akkor látható, hogy mennyire nem központi, hova kerül ki ezen a képen, és mennyire bizonytalanul egyensúlyozik egy kötélen, ahonnan lezuhanhat ide a bal alsó sarokba a mélybe, ahogy nézzük azt a képet, folyamatosan azt gondoljuk, hogy guruljon már el onnan az a labda végre, mennyen már ki a képből, tehát az mindaz a gyermeki rácsodálkozással történő megfigyelés, ami a Gáborban megvan, az ezen a képen szerintem jól működik. Nagyon köszönöm ezt a képet, és három disznó. (szőke)
értékelés:
És az a labda gurul a nyárból az őszön át lefele a fénylejtőn, ami, mint valamiféle hőmérséklet-előrejelzés, muatja, hogy egyre hidegebb jön. De aztán lesz majd tavasz is, amikor láthatóan ismét felfele indul a "görbe"...