Őszi délután
A nyár a múlté, itt az ősz

A felső gépállásból készült kép a víz szerkezetével, a víz és a valós tárgyi világ valószínűleg valamilyen kerti csempe vagy medence alja, ahol megáll a víz; a víz fizikájával, és azon keresztül a látvány technikájával foglalkozik. Sokszor említődött, és ajánlanám, ha valahol beszerezhető, vagy internetről letölthető Leonardo Trattato della pictura akkor érdeme lenne beszerezni otthonra, nagyon hosszasan foglalkozik a fénnyel, a fénytannal, a levegőrétegek és a víz felületi rendszerével, fényáteresztésével, festészeti szempontból A kép is ezt ábrázolja, holott látszólag alig tartalmaz információkat, olyanokat, amiket megszoktunk. De tulajdonképpen ha egy leltárt készítenénk, akkor a csempék fugái, az algák vagy moszatszerű foltocskák, a tükröződő felület, talán a felette tornyosuló fák-bokrok tónusai, a gyönyörűszép, esőcseppekből létrejövő geometrikus körök, a levéltöredékek és más konkrét, listázható pontok, pl. a felfújható labda, mind egy leltársorba konkrét formákként felsorolhatóak. Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert nem elsődlegesen egy absztrakt ritmikai játékot látunk itt, hanem igenis megvannak azok a költészeti utalások, kapaszkodói a képnek, amelyek egyrészt az időről, másrészt az őszhöz kapcsolódó asszociációból az elmúlásról,az idő előrehaladásáról is mesélnek, lásd a labda, amely egy-két hónapja még fel volt fújva, de már behorpad, látszik, hogy jóideje ott van a nyaraló egy elhagyott részénél, a foltok is azt mutatják, hogy rég lehetett ez a csempefelület takarítva – azaz minden az időről, az elmúlásról mesél. Ugyanakkor mégsem szabad a geometriát vagy az absztraktot sem kifelejteni innen, a felső gépállás többségében akkor használatos, amikor valamilyen térképszerű összefoglalás történik alkotói szempontból és itt is ez egy adekvát módszer, mert az egész látványt egységében próbálja az alkotó kezelni¸ természetesen az absztrakt ritmusok játéka is szerepet kap, és ha ez a ritmikai rendszer, akkor az aranymetszést is elég jól hasznosítja, a pop-art világát idéző gyerekjáték, mint urbánus jel, ’megbolondítja’ ezt a képet, azokat a csempefugákat, raszterhálókat, amelyek valahová egy picit jobbfelé kifelé tartanak, és ez a labda úgy tűnik, hogy jól van a sarokban elhelyezve, mert az extrém színvilágával a hátteret egységében tartó barnás-zöldes, a vízen nagyon fátyolosan lilásan jelentkező színvilágot az extrém vöröseivel, kékjeivel, fehérjeivel nagyon is jól ritmizálja, bemozgatja. Különösen azért, mert egészen a kép szélére van kihelyezve ez a furcsa szögletes forma. Véleményem szerint a kép egyik nagy előnye az, hogy a Gábor érzékenysége jelen van, elképzelésem szerint ebben a háttér-szőnyegfelületben, a víz, a víz hatásai ezen a csempén, a levelek és mindent egy összegben nevezek szőnyeg-háttérfelületnek, amiből kibukkan a egy picit a színfal elé helyezve, mint egy akrobata vagy előadóművész – ez a labda az, ami különváltan kezelnék a kép összességében. Talán a Gábor egyik előző képénél mondtam, hogy nagyon fontos lenne, hogy az alkotói kézjegyek mindig kerüljenek oda a képre, az, amitől az a mondanivaló, amit létrehoztok az ugyanakkor megismételhetetlenül csak hozzátok tartozzon. És az én megítélésem, nézetem szerint ezen a képen jelen van a Gerlei Gábor, rajta van a szignója, és ez az egészen furcsa, meglepő, clown-szerű, fonnyadt labda a színeivel az, maga a bohóc, ő az én sejtésem szerint a Gerlei-féle kézjegy. Mindaz, amit a természetből megfigyel a fotós az esőcseppekkel, a vízzel és csempékkel – azt megfejeli véleményem szerint kevésbé manipulatívan – a labda formája teszi ezt az egészet sajátságossá. Ha manipulált a kép, akkor annyiban finoman manipulált, hogy hihető, elfogadható egy ilyen látványkivágás, egy vidéki kertes ház szélén otthagyott, a nyári élmény után az időben egy helyzet. Én ezt a képet nagyon fontosnak tartom, nagyon jónak tartom, és nekem az tetszik különösen benne, hogy miközben fontos gondolatokat fogalmaz meg – és nem vidám, hanem nagyon is mély dolgokról szól – én mégis azt mondom, hogy őszintén beszél egy létállapotról, ez a kép egy képnyelvvel mondja el az alkotónak a világhoz való viszonyát, és talán ha sejtenénk, hogy Gerlei a labda, akkor látható, hogy mennyire nem központi, hova kerül ki ezen a képen, és mennyire bizonytalanul egyensúlyozik egy kötélen, ahonnan lezuhanhat ide a bal alsó sarokba a mélybe, ahogy nézzük azt a képet, folyamatosan azt gondoljuk, hogy guruljon már el onnan az a labda végre, mennyen már ki a képből, tehát az mindaz a gyermeki rácsodálkozással történő megfigyelés, ami a Gáborban megvan, az ezen a képen szerintem jól működik. Nagyon köszönöm ezt a képet, és három disznó. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

És az a labda gurul a nyárból az őszön át lefele a fénylejtőn, ami, mint valamiféle hőmérséklet-előrejelzés, muatja, hogy egyre hidegebb jön. De aztán lesz majd tavasz is, amikor láthatóan ismét felfele indul a "görbe"...

Verával értek nagyon-nagyon egyet! jó, h mindezt leírtad Vera. köszi.

Nem tudom, nekem már éppen elegem van a klasszikusan komponált meg kiegyenlített képekből. Elegem van a nyugalomból is. Esőcseppek, labda, kompozíció. Nem, ez a kép nem ez.

Ez a kép egy évek óta koszolódó, használt, valahova tartozó, öreg teraszt mutat, haldokló leveleket, és basszus ott egy színes, gyerekekhez tartozó labda, nyilván semmi baja, a nyári élményektől kicsit le van eresztve, de ettől csak több benne az élet. Az, hogy ez a labda kikandikál a képből, hogy nincs éppen ott, ahol kiegyensúlyozna, egyértelműen azt az érzés kelti, hogy ez a labda nem tartozik ide. Énnekem eszembe sem jutott, hogy a levelekkel kellene kiegyensúlyozni. Mi köze a leveleknek a labdához? A levelek a burkolólapokhoz tartoznak, a víz alatt, egy felület, egy történet, egyfajta fáradt melankólia. Egyébként most, hogy erről van szó, nekem éppen arról szól a kép, hogy vannak óriási életek, fáradt, nagy, elfásult történetek a középkorú és idős emberek lelkeiben, amik csodálatosan szépek, de ezek az emberek már elmerültek a saját történetükben, és bele fognak fulladni, meg fognak halni ezekben a történetekben, de már most, sokkal korábban, amikor még erejük teljében vannak, már most sem képesek figyelni a saját, szemkápráztatóan izgalmas gyerekeikre. Ezek a színek, ezek a beállítódások nagyon jellemzőek a magyar családokra.

Az én fejemben mindig megfordula technikailag hasonló jellegű képeknél, hogy legszívesebben megszabadulnék a perspektívától, és teljesen felülről fényképeznék, tudom, hogy sokszor nem lehet, de jó lenne, ha lehetne. És ha sokáig nézem a képet, a bal felső sarokban félbevágott világos levél zavar.

nézd Gábor, a képen rajta van minden, csak még sem áll össze képpé (nekem)

Józsi, ennél szebben nem tudom már kérni, hogy szólaljatok meg.
Feri végre ideírta mit gondol róla, most van min rágódnom, egyetérthetek vele, vagy tudatosíthatom magamban, miért nem értek egyet vele.

Szóval a labdát egy kicsit lejjebb, és beljebb kellett volna tenni, ugyanúgy mint ahogyan a jobb alsóban a levélkupac van a kép széleitől. Pesovár Annának van a szertárban egy kis filmje ami segíthet: http://szertar.estiskola.hu/2007/06/02/a...
De ha már megemlítettem azt a levélkupacot, szerintem érdemes lenne "rá játszani" kicsit a fotószerkesztővel, hogy jobban látható legyen, és a labdát jobban ellensúlyozza.

Gábor, egy ilyen megjegyzés után nem szívesen szólalok meg.
de ez a kép is befejezetlen nekem, ha nem haragszol.

Kérném a közönség segítségét.
Ne tekints olyan okosnak, mint amilyennek a Szőke tekint téged. Magyarázd el, légyszives.
Bármelyik Feri. Vagy inkább mindkettő.

Eszembe jutott egy elemzése Andrásnak, erről a képről: Kedves Feri! Kompozíciós problémák vannak a képen, ez így egy disznó, és azért nem elemzem, mert szerintem tudod, mi a baj vele. Gondold újra, mert az üzenet szép. Menj vissza a helyszínre és a galambot rakd a helyére. (szőke). :-):-)

Új hozzászólás