Azért azt lehet látni, hogy a fotós az egy nagy varázsló. Mert a kisgyerek azon túl, hogy megkapta ezt az ajándékot, és ott van a fényképezőgép a Vera előtt, azért nagyon közel engedi őt. Nem ez a kérdés. Látunk itt több szereplőt egy térben, a kamera objektívje, és a mélységélesség megválasztása, a kompozíció, minden szétválasztja ezt a történetet kétfelé, az egyik az a háttérben zajlik, ahol könyvet nézegetnek, beszélgetnek a felnőttek, és egy másik történet, ahol azért az alkotóból is látunk pár lábujjat, és a kisgyerek vele foglalkozik, illetve ők egymással foglalkoznak, hiszen felkeltette az érdeklődését, és így együtt alkotnak egy másik kört ahol kettejük vannak. Tehát elválik a felnőttek világa, ahol felnőtt dolgokkal foglalkoznak, és a gyerekek világa, aki kezében ezzel a repülővel és kezében ezzel a kamerával és a gyerek nem a repülővel foglalkozik, és a fotós nem a kamerával foglalkozik, hanem bizony egymással foglalkoznak, és a maguk mesetörténetével foglalkoznak. Mert azért azt valószínűnek tartom, hogy a Vera nem a szeme elé emelt géppel csak azzal volt elfoglalva, hogy most mit hogyan, hanem itt volt egy személyes kommunikáció, mesélt, mozgott, beszélt, mosolygott. Nagyon erős, hogy ez a torzítás, amit a fényképezőgép létrehoz ez a testet kicsivé és jelentéktelenebbé teszi, a fejet nagyobbá és felénk húzódóvá, de nem torzan, viszont az arányokat eltolva, a hangsúlyt odahelyezve, és így az arcon megjelenő gesztusokra viszi a hangsúlyt. És ebben segít ez a parketta is, ami mindent feltol ide. (szőke)
értékelés: