Personal Jesus

Gyulánál lassan kezdjük megszokni, hogy mindig van a képben valami fanyar humor. Ha jól látom, a képen lévő faragott férfialak is szakállas, és a kép jobb szélén látható fényképész (hasonlóan ferdén tartott fejjel) szintén szakállas. Úgy érzem, nekem a nézőnek kell eldöntenem, hogy a két sötét szakállas fej közül melyikre értem a kép címét. Mivel a kép job oldalán lévő tükröződésben látható figurának is talán csak az egyik kezét látom a vállával, így olyan érzésem van, mintha az ő hiányzó keze a másik félkarú férfialakhoz is tartozhatna. Ebből arra következtetek, talán az alkotó szándéka az lehetett, hogy a két személy együtt értelmezendő netán összetartozik. Ha nem kapcsolódna a faragott férfiszoborhoz prekoncepcióm és csak egy vendéglátóipari egységben beszélgetnénk, két kávé mellett, azt is gondolhatnám, ikrek. Hmm, vajon egypetéjűek? De nem vagyunk vendéglátóipari egységben, hanem az Estiskolában, így hát csak örülni tudok ennek a hetvenes évek közepét idéző, Mozgó Világból itt maradt hangulatnak. Viszont Gyula az előző halszem optikás képéhez viszonyítva visszabújt a csigaházba, ezért tehát a csigabigaság miatt csak kettő a disznó. És ha tovább rosszalkodik és bújkál, még a kalapját is kicseréljük. Tessék olyan nyitott képeket is csinálni. (-szőke-)
értékelés:

Hozzászólások

...és Tanárúr, én készültem! :)

Tanárúr én nem védekezem, és nem is akartam máshogy fotózni! :)

Drága Gyulám, ezt küldted el, ezzel nem lehet védekezni. Én is szoktam mondani, hogy máshogy akartuk forgatni a filmet és kapom a negatív kritikát a sajtóban.

Köszönöm, Tanárúr az értékelést, jót is mosolyogtam:)
A halszem optika, az csak egy halszem optika....ez szerintem így egy nyitottabb csigaház, mint az előző képem, bár szó sincs egypetéjűségről, ezt a motívumot csak helyszíni adottságok és álszerénységem miatt használom , mint ahogy Márti ráhibázott...igen:)

Nagyon tetszik a térrel való játék, a tükör által többdimenzióssá nőtt történet a központi csonka Krisztussal. Izgalmas a képben a jelenléted és a döntött horizont...

nagyon-nagyon érdekesek a párhuzamos egyenesek és görbék! soaktmondó kép!

Eleve az érdekes, hogy van neked otthon egy ilyen csonka Krisztusod, (talán restaurátor lehetsz?) de az még érdekesebbé teszi számomra a képed, hogy kissé pópaszerű lett a kinézeted. (olyan, mintha hosszú, fekete szakállad volna)
A kompozíció szeirntem nagyon jó, izgalmasan használtad a tükröt!

Új hozzászólás