Mindig visszatérek magamban ugyanoda. Apa halálához. 12 éves voltam. Visszapörgettem az időt. Akkor és ott véget ért a gyerekkorom.

Elolvastam a leiratot is, ami lehet, hogy még többet is megérne, mint magát egy fotográfiát. Csöndben jegyzem meg, hogy nyitva áll a kapu a rádiózás előtt. A rádiózás sok mindenről szól, nem csak vidám történetek meséléséről, hanem olykor-olykor nagyon mély gyónásokat kapunk a műsorkészítőktől, és szerintem fontos az a kiegészítő szerep, ami a rádióé a mi közösségünk életében. Ezt most csak mondom Mariannak, hogy ha gondolja, akkor szívesen vesszük azt, ha csatlakozna a rádiósok táborához. A kép nem tud ennyire konkrét lenni, hogy "Apa halála, 12 éves voltam", de mindeképpen benne van egy utalás a gyerekkorra, benne van a valós helyzet ábrázolása, a fájdalom, az elmélkedés, a merengés, az utazás, és így, ebben a formában, ahogy ezt megkaptunk, egy nagyon érthető üzenet. Azt is látom, hogy technikailag elkészült egy módosítás a képen az életlenséggel, azt gondolom, hogy ez azon a határon van, amit még el tudok fogadni, azt, hogy ki vannak lágyítva a kép külső határai. A színvilág is tökéletesen rendben van, ezek a puha testszínek uralják a képet, és ez a zöld pörgettyű az egyetlen, ami nem csak, hogy központban van, de színében is hatással van a nézőre. Egyetlen egy dolog, amivel nem teljesen értek egyet, hogy a háttérben, ha jól látom, van egy másik pörgettyű eldölve. Ha úgy érzi Mariann, hogy kompozícióban erre szükség van, akkor ezt valahová nekem most a kép jobb oldalán lévő pulóverrészhez helyeztem volna, mert így most formailag egy picit zavarossá teszi azt az egyébként nagyon szép ívet, amit a pörgettyű létrehoz. Kicsit bele is zavar a kézbe, amin a fejét nyugtatja, talán enélkül tisztább lenne. De, mint üzenet, tökéletesen érthető, ha gondolod, Mariann, dolgozzunk még ezen az úton. (hegyi)
értékelés: