Rosszul beállított zársebesség, rekesz, és ISO. Hibát hibára halmozva született meg ez a kép, ami egy jó portrénak indult.

A hiba leckénél egy olyan hármas felállítást alkalmaztunk, amikor azt mondtuk, hogy a hiba megjelenése a képzőművészetben tulajdonképpen úgy fogalmazható meg, hogy vannak olyan hibák, amik tőlünk függetlenül keletkeznek, vannak olyan hibák, amiket tudatosan komponálunk és vannak úgymond a rontott képek. És ugye ezekből minket igazándiból azok az események érdekelnek, vagy azok az események izgatnak, amelyeknél a hiba, mint egy új szervező erő jelenik meg a képen, tulajdonképpen plusz értéket hordozva épül be a kép egyébként is meglévő struktúrájába. Ezeknél a helyzeteknél nagyon fontos a kompozíció szerepe, mert a kompozíció az, ami tulajdonképpen legitimálja, igazolja a kép létét, azt, hogy ez a kép a nagyközönség számára is bemutatásra kerül. Ennél a képnél kapunk egy leiratot, hogy tulajdonképpen mi is az ami itt történik és hogy jött létre maga ez a megoldás. Hogyha próbáljuk értelmezni a hiba nélkül ezt a fajta képi üzenetet, tehát megpróbáljuk elképzelni azt, hogy mi lett volna ha, akkor látunk egy portrét, egy félprofilos portrét. Igazándiból azt kell, hogy mondjam, hogy, bár nehezen megállapítható ennél a képnél, hogy mi is lett volna az eredeti gesztus, ami az üzenetnek az esszenciája, de hát azért valamennyit ebből tudunk érzékelni, és abban nem vagyok 100 százalékig biztos, hogyha ez a kép úgymond nem romlik el, akkor ez valóban egy erős portré lett volna. Azáltal, hogy egy hosszú expozíciós idő jött létre és ezért a bemozdulással tulajdonképpen egy ilyen függöny mögül, egy ilyen kendő mögül, fátyol mögül tekintünk rá erre a portréra, ez igenis jót tett ennek a képnek. Azért, mert olyan új formákat, olyan új folthatásokat hozott a képbe amik izgalmassá, mozgalmassá teszik ezt a kompozíciót, miközben azokat a jelzéseket, amik igazándiból nem biztos, hogy nagyon erősek lettek volna önmagukban, azokat jótékonyan elfödi valamilyen fátyolszerű ecsetvonással lágyítja a néző számára. Tehát azt gondolom, hogy ez egy jó történetté állt össze. Nyilvánvaló, hogy ezek a helyzetek megközelíthetőek lennének onnan is, ezek a hosszú expozíciós helyzetek, hogy tudatosan alkalmazzuk ezt a magunk fotográfiai munkájában. Tehát én azt tudom mondani, hogy ez jelen pillanatban egy három disznós megoldás, ugyanakkor arra kérném a Mariannt, hogy próbálja meg ezt kicsit tanulmányként is felfogni és a tanulmány jellegéből adódóan a hosszú expozícióval mint lehetőséggel próbáljon meg valamit kezdeni, mert ezek igenis fontos fényképészeti eszközök és ezeket az eszközöket lehet tudatosan is használni. Én azt gondolom, hogy talán ez az amit erről a képről fontosnak tarthatok elmondani. (szőke-hegyi)
értékelés: