produkció
fiam a ligetben

A kép egy jó választás, egy játék rögzítése. Ugyanakkor sejtésem szerint a fotós nem csak ezt az egy pillanatot töltötte el itt a játékpályán, hanem hosszabb időn is jelen volt a gyerekek között és ebből véleményem szerint az is következhetne, hogy ez a biciklizés ez nem csak itt ez az egy pillanatnyi produkció volt, hogy fölemelkedtek a kerekek, hanem nyilván ahhoz, hogy ez elérhető legyen többször kellett körözni ezen a bitumenes pályán. Ez pedig azt jelenti, hogy esetlegesen, ha a bicikli első kerekeinek az emelése többször történt meg ezen a helyszínen, érdemes lett volna egy picit kivárni, vagy más beállításból fényképezni mindezt, mert most ez a csepp formájú, türkizkék háttérfelület, és ezek a vonalak, és sok minden más itt a képen gyöngíti azt az izgalmas akrobatikus látványt, amit a szereplő végez. Ez az egyik, amire érdemes ilyenkor, amikor riportfotózást készítünk odafigyelni. A másik pedig, hogy nem feltétlenül magán a főszereplőn található most itt az élesség, hanem a háttéren, ezt igazából én nem érzem indokoltnak. Attól, hogy maga az esemény gyorsan zajlik le, ha az ember ezt megfigyeli, tudja, várja mint riportfotós, régi futballfotózásoknál volt ez, és kiszámítható, hogy hova fog érkezni a szereplő és az élességet már előre be lehet állítani. Én áttenném szorgalmiba ezt a képet. A kamera szemszögének, tehát a horizontnak a megválasztását is átgondolandónak tartom, mert most a felnőtt nézi azt fentről, ahogy a gyerek játszik, nincs benne ebben a játékban. (szőke)

Új hozzászólás