A leirattal én nem nagyon foglalkozom, megnéztem ezt a NU projektet, én nem tartom annyira fontosnak, hogy ezzel foglalkozzak, már ezzel az utalással, mert annyira nem érzem erősnek azokat a képeket, mindig vannak ilyen divatirányzatok, amikor nekiállnak ilyenekkel foglalkozni emberek, ettől még ezt érdemes csinálni, ki lehet próbálni, csak számomra nem hordoz akkora erőt.
   Amit viszont a képhez tennék hozzá, nagyon jó az, hogy ezzel a párásodással, ezzel az egészen érdekes lágyító hatással dolgozol, de most azért arról nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy miért a fényképezőgép meg a kezed, meg a fali szárító az, ami ebből kimarad. Nem nagyon értem, hogy ezek miért maradtak élesek. Egy olyan helyzetet lenne érdemes ebből létrehozni, amikor maga az üvegfelület párás, és utána tudatosan valahol letisztítani a kezeddel, de arra oda kell figyelni, hogy hol tisztítom ezt le, hol nem engedem a párásságot, hol akarok a konkrétságról beszélni, hol akarom az üzenetet élesíteni. Most nem nagyon értem, hogy miért ez a helyzet. A fényképezőgép ebben a helyzetben egy szükséges rossz, most a gép kár, hogy ott van. Ezt azért mondom, mert fontosak ezek az önelemzések, de ez az első lépcső, amikor kényszerűségből az ember ábrázolja a gépet is. Majd érdemes lenne valahogy úgy dolgozni ezzel, tükrökkel, hogy a gép ne szerepeljen a képen. Most az, hogy ezt ide föltetted az arcodhoz, a szemérmességét túlerősíti ennek a dolognak, bujkálunk, miközben az üzenet nagyon erős lenne. A melleiddel kapcsolódó ív is jó, de én erről is lemondanék, mert a karoknak és a melleknek a ritmusa is fantasztikusan jó lenne és elég lenne. Ezen érdemes lenne gondolkodni, hogy hogyan tudunk majd ebből egy következő lépcsőre lépni. Szép lassan itt lenne az ideje egyrészt a világítással, másrészt a formákkal, foltokkal foglalkozni, és minél inkább kizárni azokat a dolgokat, amik nem oda valóak. Belekezdtél te a Csendélet leckébe, aztán félbemaradt az a dolog. Kicsit úgy érzem, hogy elkezdesz dolgokat, és mintha elmenne tőlük a kedved, és belekezdesz valami másba. Lehet, hogy az lenne a jó, ha nem ennyi hangot akarnál egyszerre lenyomni az orgonán, hanem megpróbálni előbb dallamokat kitalálni hozzá. Jó lenne ha ezt a lépcsőt meg tudnád lépni, mert azt gondolom, hogy kész vagy már rá. Most a technika viszonylag ott van a kezedben, gyakorlással ez erősíthető, viszont az egész üzenetnek az esztétikai megjelenésén és erősségein jó lenne, ha tudnál egy kicsit hangolni. Jó az a piros folt, nincs vele problémám, ha folthatásban lenne meg, akkor jó az a lila is a másik irányban. Ezek pont azáltal válnak elfogadhatóvá, hogy ez az életlenítés a pára által létrejön. Most én úgy gondolom, hogy van egy olyan része ennek a képnek, a kép fölső régiójában, ami szintén megérdemelte volna ezt a lágyítást.
   A kérdés az, hogy akt-e ez a kép. Én azt gondolom, hogy igen. Nem csak az az akt, amin a szőrszálak megszámolhatóak. Akkor is aktról beszélhetünk, amikor az egész csak egy ritmikai, vagy fénytani, vagy formai játék. Az aktnak a lényege nem a valóságnak az ábrázolása, talán ez különbözteti meg az erotikától, vagy az egyéb szexuális tartalmaktól, hogy nem a valóság húsbavágó realitásáról akar mesélni, nem az a fő kérdés, hogy hány centis mellem van, vagy milyen derekam, meg hogy feszül a fenekem vagy a combom, és ez mennyire és hogyan hat primer módon a nézőre, hanem itt az az elsődleges kérdés, hogy ezekből milyen ritmusok állnak elő. Ehhez képest ez a kép tökéletesen rendben van. Ez egy kettő csillagos kép, és szeretném, ha Ágnes reagálna. Nem csak egy jóval vagy egy igennel, hanem hosszabb gondolatokkal, és az én felvetésemre az övét is megkaphatnánk. (hegyi)
értékelés: