Rally

Rally

Még egyszer ugyan az a kép vágatlanul!

Ez egy ismétlése annak a leckének, amit mondtam. Itt más képkivágást kapunk, ezek szerint ez a kép elkészült, és utólag jött ez a döntés a szűk kivágásra, örülök neki, hogy megvan az eredeti. Ha ez most egy vágatlan verzió, akkor ebből egy kicsit vágnék a kép tetejéből, ott kifut a történet. Kell a por, azt mondtam is az előző elemzésnél, arról most már túl sokat nem beszélnék, de a fölső résznél ott, ahol a por kifut, ott vágnék. Az biztos, hogy nem hagytam volna ennyi zöldet a tetejénél, de szerintem ez az üzenet lényegesen erősebb, mint ami azzal a nagyon durva vágással létrejött. Nem tudom, hogy egyébként Alexandra egyetért-e azzal, amit erről a képről mondunk, szeretném az ő véleményét is hallani. Köszönöm a javítást, és az ismétlést. Ez sokkal erősebb, mint az előző kép, tónusban játszanék egy kicsit. Itt most hiányzik az alja a képnek, az alsó tónusrend, a sötétek, átmentek kicsit szürkésbe, van egy fátyol az egészen, ezt én levenném. A laborálásnál tessék odafigyelni arra, hogy hol van a tónusrend, és ha nem indokolt, akkor ne hagyjunk lyukakat ebben, de megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Tízből kilencszer a szűkebb vágást preferálom. Ez itt az egy a tízből eset. Na azért annyival szűkebbre venném, hogy a bal felső sarok ne lukadjon ki.

Az előző képet csak gyorsan küldtem fel, és nem találtam az eredeti képet és csak azt a verzióját találtam, ami a képernyőm méreteinek megfelelő vágás volt, mert ez a kép az én hátterem is =)

Igaza volt Zsoltnak: sokkal-sokkal jobb a kép ebben a tágas vágásban! Új tartalmak nyílnak ki. Ilyen például a porfelhő fölötti sötét tömeg (erdő?), mely egy komor, fenyegető témát visz a képbe. A szikla megnövekedett tömege pedig az autó kicsinységét, törékenységét pendíti meg a természet erőihez képest.

Új hozzászólás