Raw-ban lövök

Raw-ban lövök

Szeretnénk megtanulni (jól) fotózni. Az egyik fontos dolgot már megtanultam. Fotózz RAW-ban. Hirdetem is!

Vicces ez a póló, jók ezek az üzenetek. Régen nem volt pénzünk pólóra, hanem jelvénnyel oldottuk meg ezeket, és az egészen érdekes kultusz volt, hogy kinek milyen jelvénye van, arra milyen feliratokat tesz, emlékszünk ugye a Rolling Stones nyelvére, ez volt egy nagyon vagány dolog. Aztán volt egy időszak, amikor lehetett politikai vezetőket kapni jelvényen, például Gorbacsovot, nekem volt egy ilyenem, arra nagyon büszke voltam, hogy ilyet hordok a hajtókámon. Érdekes, hogy ez a kultúrkör kiment a divatból, és felváltotta a póló. Lehet, hogy az üzeneteknek kell harsányabbaknak lenni, kevésbé megyünk egymáshoz közel, ezért távolabbról is értelmezhetőnek kell lennie a formának. Amit divattervezők mondtak, hogy azoknak a divatmárkáknak, mint például a Dolce Gabana, az Adidas, vagy a Calvin Klein Kelet-Európába szánt ruháikra lényegesen nagyobb betűkkel dolgoznak, amikor a logót fölírják, mint ahogy azt Nyugat-Európában szokás. Külön tervezik hozzánk, a keletre szánt ruhákat. Szóval jó a geg, jó az utalás, jók a ritmusok a két karral meg a nyakkal, köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Köszi!
A következő leckében megmutatom ;)

Tetszik. Na, de mi van a hátára írva?!

Köszi! :) Egy barátom látta valami videóban. A szereplők "munkaruhája" volt. Ő lepett meg vele.

Jujj, régóta szeretnék egy ilyen pólót.
Remek ötlet volt! :)

: ))
Köszi!
Örülök, hogy idetaláltam.
Üdv : )

Köszönöm!
Jó ötlet. Ez lesz a következő pólómon.
Üdv

And I shot the Sheriff!
Üdv itt. :)

Hja, RAW, és TIFF-be kell elmenteni, amikor soppolod :)
Üdv köztünk.

Üdv,
Köszönöm szépen! :)

Üdv.
Egyszerű, mégis nagyszerű. :)

Új hozzászólás