Rejtély

Rejtély

Az ötletet abszolút díjazom, a technikával még lehet haladni. Azt gondolom, hogy most annyira sötétre vetted a tónusokat, bár értem, hogy ennek van egy olyan szükségessége, hogy a környezetet minél inkább takarja az ember, de most nekem a középtónusok is elvesznek. Ha megfigyeljük, akkor a kézen fekvő fények szépek, a spaklin lévő fények is szépek, de a profilon, az arcon lévő fények már kevesek, ott már kezdünk becsukódni, és annyira visszahúzódni, hogy az már nekem sok. Még egy dolog: Nem nagyon értem azt, hogy miért hagytál ennyit baloldalt, hogyha jobboldalon ennyire határozottan sokkolóan vágsz? A jobboldali tömegből kellene nekem még legalább egy ujjnyi, ugyanis a hajnak a ritmusa benne maradhatott volna, máshová kerül akkor a tekintet, az egész tud adni egy olyan üzenetet, ami mozgásában is belső dinamikát hordoz a képhatáron belül, most ez, ezzel a kiszorítottsággal nem működik. Ez akkor működhetne ebben a formában, ha egy nagyon határozott döntéssel a kép alsó régióiból is vágsz, majdnem a kép felénél, csak ezt a 3 ujjat meghagyva, és kész, nem kell a kézfej, nem kell a haj, nem kell a csukló, nem kell a ruha, semmi. A 3 ujjnál már vágsz, és akkor azt mondom, hogy az egy érdekes, és izgalmas felvetés. De ha ekkora tömeget mozgatsz meg a csuklóval és a kézzel, akkor ennek valamilyen ellensúlyát kell hozni, mert így az egész elforog, kidől jobbra. Ha nem nagy kérés, egyrészt próbáld ki, amit mondok, másrészt meg próbáljunk meg egy ismétlést létrehozni akár ezzel, mert érdemes lenne. Az ötlet nagyon jó, és tetszik, és ezzel lehetne jól dolgozni, tehát én ezt abszolút díjaznám. Azért kérek most ismétlést, mert arra törekszünk, hogy egy-egy utat végig tudjunk futni, és ne álljunk meg a felénél. (hegyi)

Hozzászólások

@Zsolt: megpróbáltam úgy vágni ezt a képet, ahogy tanácsoltad az elemzésben, a három ujjnál. De pontosításképp arra még szeretnék rákérdezni, hogy szerinted a bal oldal úgy már maradhatna ennyi feketével, vagy attól is váljak meg?

Be van csukódva, azaz van feketéd, meg valami sötétszürkéd, de nincs csúcs, és emiatt az egész tónus bágyadt lesz, komor, dinamikátlan.

Tényleg a sorozat felénél készült ez a kép, miközben haladtam az előre elképzelt képem felé, de nagyon kíváncsi voltam rá, hogy ezt hogyér'adják!

Mit jelent az pontosan, hogy a középtónusok elvesztek?

:)
Az ötlet az Önarcképző c. képem elemzésének utolsó mondatát olvasva pattant ki a fejemből. Ez egy közbülső állapot, ahogy araszolgattam az állvánnyal, tükörrel, magammal a kitalált képem felé - két időzítés között-, de a végén valahogy mégis ez tetszett meg a legjobban valamennyi közül.
Csador - tényleg! Köszi!

Noémi átmentél régésznek, és éppen feltárod magad? Aztán jön a freskó restaurálása... Na és ennek a lekapart résznek van egyfajta keleties hatása, képileg olyan mintha egy csador vagy egyéb muszlim női viselet mögül néznél ki a nézőkre.

Nagyon ötletes kép, talán csak a feketéből adnék kevesebbet, és többet a régész-énedből. :)

Digitálisan nem is tudnék ilyet csinálni! :) Tükör ez, fekete temperával lefestve, majd visszakaparva.
Viszont úgy néz ki, jó, hogy ezt a címet adtam neki...:)

Elég jó kép, szerintem:)
Nem tudom eldönteni hogy egy tükör van a segítségedre, vagy digitális szerkesztési-utómunkát láthatok, dehát ez már rejtély marad :):)

Új hozzászólás