Fenti kép egy requiem elveszett félcipőmért, bár még egy kicsit reménykedem, hogy megtalálom.
Mint grafika, nagyon érdekes és izgalmas absztrakt képet látunk, formák, foltok és mértani felületek variábilis játéka, jó ritmusban elhelyezve a fekete keretben, amiből ki is lép az a furcsa elliptikus forma. De itt is azt mondom, hogy ha ostort csapnak a hátamra, akkor sem fogom érteni, hogy hol van az a cipő, vagy ki sír itt a cipőjéért, vagy hol veszett el ez a cipő. Egyszerűen biztos az én agyammal van baj, rá nem tudok jönni, hogy mi köze van a képhez a címnek. Kérdeztem a pedellust, hogy ő tudja-e, ő is csak azt tudta megmondani, sejtése szerint miért kap a kép ilyen címet, de a cipőt ő sem találta. Ezzel nincs baj, csak akor el kell dönteni, hogy dadaista munkákat csinálok, amivel a nézőt minősítem, nem a közönségért, hanem a közönség dresszírozásáért csinálom a képet. Amúgy ehhez hozzátenném, hogy ahogy a pedellus is mondta, a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején ez a fajta sokkoló, büntető jellegű képzőművészeti stílus kifújta magát, már túlhaladtunk rajta. Ráadásul ott azért képileg ennél bátrabb, olykor zaklatottabb, szókimondóbb alkotások születtek. Egyszerűbben mondom: ha túráztatják, ha tesztelik a nézőt, akkor lehet, hogy ezt más is észre fogja venni és akkor az alkotót fogják minősíteni, mert azt fogják mondani, hogy menj a fenébe. (szőke)
értékelés: