Rétegek

Rétegek

Van egy amerikai filmes hatása ennek az egész képnek számomra. Nem tudom megmondani egész pontosan, hogy miért, mert nem fogom tudni nektek felsorolni az amerikai filmművészet nagyjait, és nem is hiszem, hogy ez lenne a cél, de a hatás, az élmény mindenféleképpen ilyen késő 90-es évek amerikai feelingje. Nagyon érdekes ez az egész, pontosan attól, hogy többféle réteg jön létre, amit a címben is Laci leír: van egy belső terünk, ahol megfigyelhetünk egy élethelyzetet, a szívecskés tálkától kezdve a pöttyös bögrén át, az elmosogatott és az elmosogatásra váró edények halmáig, ami nagyon izgalmas, és nagyon önvallomás jellegűnek tűnik. Aztán kapunk egy következő réteget egy tükröződéssel, a nyitott ablakkal, ami ezt az egészet ritmusában ismételve, de csak némely tárgyat kiemelve ebből az egész kupacból elemeli ezt az egészet a valóság talajáról, és aztán kapunk egy következő téteget ott kint a kerítéssel, a fallal, amin aztán túl megint nyílik egy újabb szint a külső világ, ez a lakótelepi helyzet. Szóval nagyon érdekes ez az egész, és mindezek a rétegek, mint egy rajzfilmes műhelymunkánál úgy épülnek egymásra, hogy kiadnak egy közös, nagy, egész kompozíciót is. Ez a lényege az egésznek, hogy, miközben bármelyik réteget elkezdhetjük szemlélni, ezzel együtt, az egésznek van egy közös hatása, és ez a filmes hatás, amiről az elemzés elején beszéltem. Megvan erre a leckére a három csillag, de Lacikám, kérlek, az első három leckével dolgozzál, mert nagyon le vagy maradva, ne hozzál engem itt kellemetlen helyzetbe azzal, hogy az első három leckét nem erőlteted, úgyhogy légy szíves feküdj rá, nyomjuk meg a gombot az első három leckénél. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Mindig, amikor ránézek erre a képre, eszembe jut, hogy miért is kell/éri meg fekete fehérben fotózni. Teljesen más érzést kelt ez így, mintha színesben lenne, akkor például elvinnének a színes (?) szivecskék, a fa színe, stb. Így jobban tudunk a formákra, árnyékokra figyelni, ami sokkal fontosabb szerintem.

Tetszik, hogy fekete-fehér, a rendetlenségtől pedig bátor és őszinte. A mikrón megjelenő tükörkép és a nyitott ablak pedig elindítja nálam a történetet. Gratula!

Új hozzászólás