Azt hiszem, hogy ebben a képben, mindamellett, hogy több képből van összerakva, és itt biztosan matekoltál azzal, hogy lesz három kép, az egyiken van szemüveg, a másikon nincs, van rajta sapka, nincs rajta sapka, nyuszika az erdőben, de ez a matekolós része engem annyira nem érdekel, nem köt le, viszont az a része leköt, ahogyan létrejön ez a rezgés, ritmus, robbanáshangulat, ez a feszültség, ami itt ebben jelen van. Jó, ahogyan maga tárgy is megjelenik, tehát az objektum is érzékelhető attól, hogy a térbelisége megjelenik a kis elforgatásokkal, a papírszélekkel és annak külön örülök, hogy nem voltál túl didaktikus, nem akartad mindenütt muszájból megjeleníteni ezt a három vagy négy képet, lehet, hogy nem is három, hanem négy. Én nagyon kedvelem ezt a megoldást, hogyha valami tanácsot mondhatok, akkor az annyi, hogy érdemes lenne ezt úgy is kipróbálni, hogy még kevésbé didaktikusra hagyni, tehát például itt a bal oldali résznél már azt a második réteget lehet, hogy nem raktam volna oda, hanem hagyom azt, hogy a szemünkbe néző férfi szája bajusznál megmaradjon és utána valahogyan folytatni a másik darabbal és ott egy nagyobb rést hagynék, egy nagyobb lyukat, lehet, hogy izgalmas lenne, szóval még kevésbé kötni magam ahhoz, hogy hány darab is ez és az jelenjen-e meg mind vagy nem. A szabadság itt a lényeg, az alkotói szabadság, hogy saját magunkat nem verjük úgy béklyóba, hogy az már nekünk is nehézséget jelent. (hegyi)