Nagyon erőteljes a párhuzam, az erdélyi kopjafa-faragó a félig kész kopjafa mellett pihen majdhogynem, már többször beszéltünk Mantegna híres festményéhez hasonlóan, erősen perspektivikusan erről az ábrázolásmódról, amit a kopjafa gerendaformája is csak erősít, ugyanakkor a cím ellenére, ha a kopjafák feladatköreit, kultúrköreit ismerjük, akkor ezek többnyire sírfák, olyan obeliszkek, amelyek sírköveknél helyezkednek el. És a kép helyzete is olyan, mintha egy baleset lenne. Erre utal az, hogy az István jobb lábán nincs cipő, zokni, mintha ennek a balesetben veszett volna el, és ezt a fekete-fehér is erősíti, olyan, mintha ennek valami negatív vége lett volna, mintha egy halott ember feküdne ott. Ha az ember egy munkahelyi balesetnek képzeli el ezt az egészet, akkor a pozíció is, ami nem ironikus, hanem esendő, az egész emberi test, ahogyan a lábak elernyedtek – az egész egy látlelet. Egy nagyon furcsa üzenet, a cím szerint, látszólag vicces szeretne lenni, de ez valójában egy szomorú üzenet. És ezt szeretném megfogalmazni, hogy Istvánnak a korai képek mellett van egy erős, drámai vonulata, egy esendő, akár érzelmes arca is, amit néha átvillanva láthatunk, és én arra ösztönözném, hogy merje ezeket a vonásokat is használni, ezeket az érzéseket, ecsetvonásokat, vagy akár faragásnyomokat is használni, és nyilván ehhez az kell, hogy ezek pontosan legyenek megfogalmazva egy alkotás kapcsán. Két disznó és ha lehet, akkor megismételhető. (szőke)
értékelés: