Rózsa

Rózsa

Köszönet Demeter nevében is, az ötlet jó a fekete komor rózsával, az irkalap is jó ötlet, mert utal a tanulásra, de a kép nekem még nincs készen. Egyrészt Demeter képeslapját így most didaktikusnak érzem, lehet, hogy a rózsa és a füzetlap elég lenne. Ki kellene próbálni, de azt mindenképpen mondom, hogy az üres lap nekem kevésbé izgalmas, mintha valami szöveg lenne rajta. Isten ments, hogy ez konkrét és a képhez csatolható szöveg legyen, de akár egy megkezdett levél, akár más ötlet, szóval valami nekem hiányzik, ami ezt a felsorolást képpé erősíti. Hogy aztán a szöveg miatt esetleg lekerül Demeter képe, vagy körberajzolódik, vagy elmozdul onnan, azt majd meglátod, kiadja majd. Ugyanaz igaz erre is, mint a csendéletre, hogy érzelmileg kell magad felkorbácsolni ahhoz, hogy aztán a kép már magától összeálljon. Ismétlés. (hegyi)

Hozzászólások

Ez sem nem papír, sem nem garázsajtó, hanem egy szekrénynek az ajtaja. Minden esetre köszönöm az észrevételeket. Sajna már elajándékoztam a rózsát, nem tudom megismételni.

Nekem olyan érzésem van mintha egy ilyen ember nagyságú rózsa nőtt volna a garázsajtó elé. Valószínű nem ez volt a cél de nekem az ebben rejlő játékosság miatt tetszik, csak egész más hangulat felé viszi mint a tisztelgés, bár egy óriásrózsa szép ajándék. :)

Nekem inkább a csíkos papírral van bajom. Megmondom őszintén első ránézésre a rendőrségi fotó jutott róla eszembe, bármilyen szép is többedszerre a rózsa maga.

A kép tetszik, jó ez a feketére exponált rózsa. Egyedül alul van bizonytalan érzésem. Minden mondanivaló a bal felső részben összpontosul, a sötét tömegek is oda teszik a súlypontot, a rózsaszál is arrafelé terel. A rózsalevelek szépen tartják az egyensúlyt a világos háttéren... ...mégis valahogy lezáratlan, elvágott az alja. Persze lehet ezzel az érzéssel egyedül vagyok, így majd mások megmondják a tutit. :)

Új hozzászólás