- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.
(Antoine de Saint-Exupéry)

Kapunk egy nagyon szépen összevizeződött rózsáról egy érdekes felvételt. Nem vagyok biztos abban, hogy fényviszonyban optimális volt a helyet akkor, amikor exponáltál. Feketék a levelek, kicsit döglött ennek az egésznek a tónusa. Nyilvánvaló, hogy ezzel lehetett volna mit kezdeni utómunkában is, lehetett volna bele életet lehelni akkor, ha ez az egy kép van, és nincs több, és mondjuk ez a nagyapám rózsája, aki már azóta nincs közöttünk, és a rózsája is kipusztult. Akkor ezzel kell valamit kezdenünk. Egyébkén azt mondom, hogy ismétlés azért, mert ahhoz a műhöz, amiből te a részletet adod, ahhoz hozzátartozik az a fajta szinte szerelem szintű érzelem, ami a kishercegnek az ő rózsája, hogy csak az a fontos, és maga az a döbbenet, amikor rájön arra, hogy de hát itt a földön millió rózsa van, mikor neki csak egyetlen egy volt. Itt van a kutya elásva, mert az illusztrációnál fontos az, hogy valami közünk legyen ahhoz a darabhoz, amihez az illusztrációt készítjük, és annak megfogjuk azt a pillanatát, ami a legfontosabb pillanat, vagy a kulcsmondat, és utána a körül kezdjünk el mozogni. A Kishercegben a rózsás történetnél az egyik a vizuálisan jól megfogható kulcsmondat pontosan ez, amikor megtalálja azt, hogy a földön sok rózsa van, és közben meg van az ő egyedüli rózsája. Én ezt a problematikát kezdeném el kibontani, ha már a Kisherceghez akarok nyúlni, akkor próbáljunk meg erre valamit ötletelni. Ismétlés. (hegyi)