Saját korlátaim mögött
Ez a cím se lett túl jó, de ennél jobb nem jut eszembe perpillanat. Valami olyasmit szerettem volna mutatni, hogy milyen borzasztó, amikor az ember rájön arra, hogy eddig a pontig tudja elvinni / megcsinálni / megalkotni az adott dolgot és egyszerűen nincs tovább, nincs több erő, kitartás, tehetség, stb.

Én annak örülök, hogy egy olyan képet kapunk, ahol nagyon is tudatosan választódik ki a háttér, nagyon is tudatosan választódik meg a világítás, és maga a gesztus is. Sőt, még azt mondom, hogy nagyon is tudatosan használja az alkotó azokat a színeket, amiket használ. A kép címe ugye az, hogy Saját korlátaim mögött. Igazándiból a képcímmel nem is szeretnék vitatkozni, én most a cím nélkül fogom ezt megérteni. Ez egy nagyon jó fotográfia, egy nagyon jó első leckét kapunk. Talán annyit tudnék még ehhez hozzátenni, hogy a kép aljától, tehát tulajdonképpen ahol az ujjak összeérnek, onnan egy nagyon pici reflexet még, valamennyit most is kap, de valamennyi picivel többet kaphatna, hogy az ujjak végei, az ujjak befejeződése megtörténjen, mert akkor dinamikában jobban fog érvényesülni maga ez a kézfej, a kézfej és a szögesdrót kapcsolata. Amit viszont nagyon fontosnak tartok a többi estiskolás számára elmondani, hogy van egy nagyon parányi kis képrészlet, ami ugyanakkor nagyon nagy erővel bír, és ezt szeretném most itt kiemelni és felhívni rá a figyelmet. Ez pedig az a rész, ahol a húsba vág ez a szögesdrót-tüske. Ez azért fontos, mert egy történetet lehet mímelni is, úgy csinálni mintha, fölteszem a kezem, rátekerek egy szögesdrótot, de nem szeretném, ha fájna meg nyomot hagyna, meg egyébként is, - és létre lehet hozni a maga valóságában is. Ennek a képnek ez az ereje, hogy itt nincs kamu. Úgyhogy függetlenül attól, hogy a világítással kell még egy kicsit játszani, én ezt egy háromdisznós képnek tartom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm Gábor! Megtiszteltél vele.

Csütörtöki adásomhoz (2012 04 26. http://latszoter.hu/radio) ezt a képet választottam illusztrációnak.

örülök, hogy tetszett, ha a sima www.buso.hu ra mész fel, akkor ott jóval több féle irányzato(ma)t találsz még :)

Igen, azt hiszem kicsit talán túl lett ragozva. :o)
Mindenesetre nagyon örülök, hogy ennyien megszólítottatok, hogy felkeltette a figyelmeteket a kép és megnéztétek.
Szabolcs: Meghallgattam a zenét, nagyon tetszett! Igaz, még csak egyszer hallgattam (este), de már elsőre is nagyon elvarázsolt. Köszi, hogy megosztottad velem / velünk.

A kép alábeszélés nélkül is működik. Gratulálok hozzá!

mivel az elemzése már megvan a képnek, kis idő múlva fel is kerül, annyit mondok, hogy nem tudom mit fanyalogtok, ez egy jó kép.

A mondatom elejével arra próbáltam utalni, hogy a ha példabeli 150centis ember ez a kép, akkor az az ember irányítóként játszik abban a kosárcsapatban akármit is gondoljon magáról. Tehát hogy nekem ez igenis jó, beszédes, erős kép, na, és hogy nem kell mellé a szerénykedés.

A 150 cm, meg a kosárlabda csak példa volt (bár valóban nem vagyok égimeszelő), de hogy válaszoljak is, szóval megvan ez ff.ben is, jó kontrasztosan, úgy sem rossz, de mégis a színes változat tetszett jobban valamiért.

Te százötven centis irányító, miért nem lett ez fekete-fehér? Cím meg nem kell hozzá, benne van.

Amúgy ez egy jó mondás, tetszik.
Na és a biztatást is köszönöm.

Na azért - általában - ennyire nem vagyok ám negatív!
:o)

Nem szabad bántani magunkat, szoktavolt András mondani, és nagyon igaza van. Ezt se tudom, azt se, ez se megy, az se - ez nem jó irány. Azt gondolom, hogy az, hogy felismerünk egy akadályt, az arra kell ösztönözzön, hogy leküzdjük azt.

Zsolt: Persze, minden hasonlat sántít, ez egyértelmű, és nyilván általában fejlesztehető is egy-egy "képesség", tulajdonság. Lehet, hogy úgy lenne szerencsésebb fogalmaznom, hogy pillanatnyilag (eddig) még nem találtam rá a megoldásra ezzel a problémával, korláttal kapcsolatban. Viszont az, hogy egyre inkább foglalkoztat, az egy jó jel, úgy gondolom.
Na pl. a verbális kommunikáció sem az erősségem... :o)

Zsolt: mi az a "lózung" ? :)
Zoli: vannak olyan célok, amikre képesek vagyunk, de mégis nagy erő, energia, bátorság, stb, stb, kell ahhoz, hogy elérjük. ezek a reális célok. persze, mindenki szembesült már azzal, hogy vannak dolgok, amik másoknak semmiségek, de nekünk személyiségi, lelki okokból nagyon nehéz akadálynak tűnnek. ezeken is lehet agyalni, illetve megtalálni az utat, ahogy mi is elérhetjük a célunkat, hiszen az a lényeg, nem pedig az, hogy hogyan, mert a hogyanokat mindig a saját paramétereink határozzák meg.
de ha olyan célokat szeretnél elérni amikre nem vagy képes, akkor az butaság.
a szögesdróttal még mindig nem értek egyet, illetve csak akkor, ha azt akartad ezzel a képpel bemutatni, hogy te direkt akadályozod maga a céljaid elérésében. akkor talán direkt találsz olyan célokat, amiket nem érhetsz el, mert akkor van miért elkámpicsorodni...?
ez a mostani zeném pont ilyesmi dolgokról szól, amikről értekezünk:
http://www.buso.hu/pp.html
(klikk a képre, becsomizva jön le a zene, kicsomagol, pohár bor mellett meghallgat:)

Hadd mondjak valamit: nem működnek ezek az általánosítások, párhuzamok, hogy ha 150 centis vagyok, nem leszek kosaras = lelki/személyiségbeli dolgok. Az egyik fizikai korlát - ebben is van fejleszthető rész, mondjuk bár 150 centis vagy, de kitartó munkával akkorát ugrasz, mint egy magas kosaras és így benne lehetsz a csapatban - a másik belső, szellemi kihívás. Ha azt mondom, nincsenek határok, az lózung. De az kétségtelen, hogy minden határ tovább tolható, bővíthető, emelhető a tét.

Szabolcs: Igen, igen, pont erre gondoltam!
Ha pl. 150 cm magas vagyok, akkor a büdös életbe se leszek válogatott kosaras. Ez egy átléphetetlen korlát (és itt jegyezném meg halkan, hogy így talán már nem is olyan idegen motívum a szögesdrót). És ugyanez megvan lelki/személyiségbeli korlátokkal is. Ettől persze más téren, más vonalon lehetek még egész "normális", bizonyos területeken esetleg még kiváló is...
Eszter: Nem alábecsülés! Realitás. :o)
Egyszerűen, van ami nem megy és ez elkeserítő tud lenni néha.

Zoli, én is értem amit mondasz, nem lehet mindenre ráhúzni ua sablont, és ez benne van Eszter megjegyzésében is. vannak dolgok, amiket nem szabad erőltetni, félre kell tenni, azt egyszer majd csak összejönnek. ha pedig mégsem, akkor marad az 'alkalmazkodjunk a lehetőségeinkhez', és azok szerint méretezni az elvárásainkat magunkkal szemben. ez nem azt jelenti, hogy feladnád, hanem azt, hogy belátod, mi az, ami már túl nagy falat neked, és nem kergetsz olyan álmokat, amiket nem tudsz megvalósítani. sokszor pont egy ilyen kép (vagy nekem a zenélés) oldoz fel egy-egy nyomasztó hangulatból, korlátból - ezért is írtam, hogy ha kreatív az ember, akkor nincsenek határai :)

Zoltán! Ne becsüld alá önmagad! Láttam én már saját gubójából előbújni emerkét. Idő és türelem kérdése az egész. Mi várunk, idekint. :) És természetesen, tetszik a kép.

Szabolcs, úgy gondolom értem, mit mondasz, azonban sajnos én olyan korlátokat (is) találtam magamban, amiket - pillanatnyilag így érzem - nem hiszem, hogy valaha is át tudnék lépni, ki tudnék tágítani. Őszintén szólva fogalmam sincs mit kezdjek velük. Talán ez idővel változni fog, bár erre kevés esélyt látok, mert születésem óta léteznek (vagy legalábbis mióta az eszemet tudom).

ajánlanám a Gúzsomba kötve címet :) de szerintem ehhez a mondanivalóhoz a szögesdrót nem volt a legjobb választás, mert az inkább a mások álltal bekerítést sugallja, vagyis nekem.
tudom amúgy ajánlani a "felépítettem én már a rezervátom/és kirándulok benne mint egy bölény" sorokat Lovasi Andrástól, mint feloldozást a kereteiddel szemben. ha ennyire tisztában vagy magaddal, akkor próbálj magadhoz igazodva célokat kitűzni, illetve szépen komótosan megpróbálni tágítani a határaidat. ha kreatív az ember, akkor nincsenek határok, még a saját határain belül sem :)

tetszik a lágyan permetező fénybél kiemelkedő szögesdrót. kíváncsi vagyok hogy a Mácsai Ferinek mi lesz a szögesdrót motívumról a véleménye ;)

Új hozzászólás