Sarokbaszoritva

Egy valószínűleg egy kisvasúton utazunk, ahol ez az öntöttvas keret az ablak széle, és innen tekintünk ki a tájra, tehát ez egy erdei kisvasút lehet. Bár tudom, hogy van vagy volt olyan villamos is, ami hasonlóan mesebeli környezetben járt, és csak egy kocsiból állt, sajnos nem tudom, hogy hol vagy milyen számú, egyszer ültem rajta véletlenül életemben. Nagyon jól keretez maga ez az oszlop és a csavarozott díszelem a képen, és jól határolja le a teret, és az István technikai lehetőségeihez képest megvan az élesség, a mélységélesség is, és a mozgásnak az arányai is megmaradnak. Tulajdonképpen a mozgást ez az egyetlen egy keretező forma értelmezi számunkra, és ez segít a hely meghatározásában is, tehát ilyen szempontból ez egy nagyon jó meglátás. Ilyenkor persze részben a véletlen műve is, hogy a bemozgásban mi az, ami létrejön, az ember ebbe bele tud avatkozni kicsit az expozíciós idő megválasztásával, merthogy minél hosszabbat exponálunk, annál elmosottabbak, annál foltszerűbbek lesznek a tájak, vagy a helyzetek. Ugyanakkor a véletlennek meg ott van egy szerepe, hogy mi az, ami itt véletlenül megjelenik a képen. De ezt a véletlent bizonyos határok között kiszámíthatjuk. Most ezek a pici fenyő vagy milyen fák lehettek, ezeknek a struktúrája kicsit konkurál ennek a kisvasútnak a jellegzetességével, tehát nagyjából hasonló függőlegeseket látunk. Az érdekes kérdés, hogy ez a konkurenciaharc mennyiben hátráltat vagy mennyiben segít. Mert egy út lehet az is, hogy ezek a függőleges vonalak azok, amik engem izgatnak. Csakhogy ebben az esetben a kép jó felét uraló bokorrendszer gyengíti ezt a fajta párhuzam-állítást. Lehet az is a helyzet, hogy engem a kint-bent érdekel, de ekkor viszont egy olyan tájelemet kell megvárni, ami talán majd a képen egy érdekes, elmozdult, torzított látványt fog adni – ekkor viszont ezek a függőleges ismétlések nem kellenek, mert ezt ezek gyengítik. Tehát itt picit bizonytalannak érzem a témafelvetést, hogy melyik irányt akarta az alkotó erősíteni, de a két disznó az megvan a képre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Érdekes a mai termés. Mintha válogatva lennének. Különböző alkotók, különböző témák és mégis egy csomó közös vonás.
Ez a kép nekem nagyon tetszik. Városiaknak az ötvenhatos villamos régi, fa villamoskocsija, vidékieknek a fakitermelő keskenyvágányú vonalon közlekedő kisvasút jelenik meg. A kép 93,6%-án elmozdult, rohanó erdei táj. Jobb szélen és felül fix pont az ablakkeret. A kettő találkozásánál, a sarokba szorulva nonfiguratív, de akár angyalkát idéző dísz. Nagyon jó a fix és a bemozdult részek elhelyezkedése, aránya. Talán akkor lenne még egy kicsit jobb, ha az erdő a háttérben nagyobb részben, vagy teljesen olyan lenne, mint a kép teteje felé, szálerdő, háttérben éggel. Sajnos a vasútvonalak mentén a nyiladék oldala rendszerint elbokrosodik, itt is az takarja a kép alsó részében az erdőt. Jobb lett volna, ha van olyan rész, ahol ez a bokros alacsonaybb, hogy több felület jusson a fáknak. Mindazonáltal nagyon jó kis kép ez.

Új hozzászólás