Aquila non captat muscas... az Istvánnak mostanában jók és tudatosak, tiszták az alkotásai, tudatosan kezd a vizualitással foglalkozni, és már nem mankókat használ egy-egy történethez, mondjuk más művészeti ágakból, hanem elkezdte megtalálni a vizualitásban az önálló történeteket. Így, itt például az árnyképpel mesél. A másik, amit megint fontosnak tartok, hogy a Pista kezd eljutni odáig, hogy nem verbális meséket próbál verbális módon vizuális keretekbe foglalni, hanem a vizualitást kezdi el verbális módon is mesélhetővé tenni. Egy ilyen mesei történetet látunk itt, egy egyszerű eszközzel, az árnykép eszközével, és mint ilyen, a második leckére jól teljesíti a feladatot, annál is inkább, mert a Pista visszatért önmagától, és elkezdte a házi feladatokat a saját örömére ismételni, és javaslom is ezt a Pistának, hogy a korai önportréját hasonlítsa össze ezzel a munkájával, fogja tudni látni, érteni, azt, amiről az előző képei kapcsán is beszéltem, a változást, fejlődést. Ez három disznó ez a kép. (szőke)
értékelés: