A ma esti Örkényben látott Mohácsi előadáson Göncz Árpád széke mellett ültünk. Mindenkinek ajánlom a darabot, E föld befogad avagy számodra hely.
A ma esti Örkényben látott Mohácsi előadáson Göncz Árpád széke mellett ültünk. Mindenkinek ajánlom a darabot, E föld befogad avagy számodra hely.
Elmosolyodom. Par perce kezdodott, raneztem a kepre es lattam a vonalakat, a savokat, latom oket osszezarva ebbe a negyzetbe es latom oket tulmutatni azon. A hatter vekony, visszafogott vonalai kiemelik az eloteret, erot adnak ennek a ket ferde savnak, szunetjelnek, amik azt mondjak: allj meg egy pillanatra es lass. Par perce kezdodott, raneztem a kepre es olvastam a szek feliratat, a kep leiratat, a szindarab ajanlojat. Egymasra utalnak es viszont, Arpi bacsi mar akkor sem mindennapi politikusi munkaja es az eloadas cseppet sem rejtett uzenete: allj meg egy pillanatra es gondolkozz. Megallok es elmosolyodom. Ket teljesen kulonbozo retegben ugyanaz az uzenet. Meg arcomon a mosoly, de gondolataim mar mashol jarnak, szemem fatyolos, arra gondolok, hogy hol van az a vilag, ahol megallni, korulnezni, gondolkodni ertek. (bobak csaba)
Szeretem ezt a trendet, szokást, hogy székeket lehet megvenni, azzal együtt, hogy ez részben a megélhetés kiegészítése is, tudom, de mégis, van ebben valami tisztelet, valami furcsa, és aki úgy jár színházba, mint mi, hogy csélcsap módon hol egyikbe, hol másikba, hol ide, hol oda ül, annak még szürreálisabb, hogy egyszer csak mondjuk épp Göncz Árpád helyére ül le. Még akkor is, ha tudom, hogy a szék megvétele úgymond és az, hogy ült-e benne, nincs összefüggésben. Akkor is az övé. Remélem, örökre.