Egy pályázatra találtam ki, ahol André Kertész - Szatirikus táncosnő című képére kellett reagálni.
Nagyon örülök annak, hogy ezt a képet megkaptuk Mártitól. Az én számomra ez a kép, rögtön ahogy megláttam, hozott egy élményt, amit most megosztok veletek, és ez pedig az az élmény, hogy itt ülünk a Mátrixban és ő az Orákulum. Egyrészt nyilvánvaló, attól is jött ez az élmény, hogy van ez az elmozdulás, vízszintes irányban és az egész filmben, hogy ha megfigyeljük az effektek, amiket használnak, azok mind az idő tempójának a megváltoztatásával dolgoznak és hol fölgyorsítják, hol lelassítják ezt az egészet. Ezzel hozzák létre azt a különös érzetet, hogy valami másik világban vagyunk. És nekem ebben a képben is, attól, hogy ez egy vízszintes elmozdulás, miközben, mint hintaszék, pont hogy nem egy ilyen irányú, hanem nagyjából függőlegeshez közelítő elmozdulást várnék, tehát ez az egész ettől filmszerűvé válik. És megvan benne az, ami a filmben is, hogy ott állnak a kiskonyhában és egy ilyen háztartásbeli nő ott főzöget, meg csinálja a nem tudom mit és közben meg Neoval megbeszélik a világ nagy dolgait. És az egésznek van egy ilyen nagyon különös érzete, hogy csodák vagy ugye az Orákulum, vagy a nagy megfejtők, azok köztünk élnek és akár a leghétköznapibb szereplő az életünkben nagy titkok tudója lehet. És itt érzem a párhuzamot, mert ez a kép is attól izgalmas, hogy miközben van egy ilyen hetvenes évek lakótelepének az enteriőrje, egy lakásbelső, ahol könyvek vannak, képek vannak és az egésznek megvan egy ilyen nyugalmat sugárzó, legfőképp anyáknál, nagyszülőknél létrejövő hangulata, ez mellett meg valami rendkívüli dinamika van ebben a nyugalomban. Rendkívüli dinamikát hordoz az, ahogy ez a szereplő ide bekerült ebbe az egészbe. És olyan, mint hogy ha őt valami ufók berakták volna ebbe a képbe és még egy kicsit úgy mocorog. Aztán a másik irány, hogy ha elfelejtjük ezt azt egész ilyen filmes valamit, ami formailag nagyon izgalmas, az a párhuzam a könyvek és a ruha redői és az elmozdulás között. Vagy akár a párhuzam, a fa felület az ajtón és annak a ritmusai, ahogy ott hullámoznak ezek az évgyűrű vonalak és a ruharedők meg a test elmozdulása – tehát ez mind párhuzam lehet. De még egy dolog, ami miatt ez nekem nagyon izgalmas és ami miatt én abszolút értem, hogy ő a szatirikus táncosnő. Mert egy idősödő hölgyet látunk, akinek ha jól látom, azért a lábkörmei még ki vannak festve, ha jól látom akkor ő azért rendelkezik egyfajta kisugárzással és egy nyugalmi pózban van, amiben mesél és amiben tökéletesen el tudom hinni Mártinak azt, hogy az életéről mesél, arról, hogy hogyan volt az az én koromban, amikor elmentünk és a tánc varázslatával egy misztikus időutazásban vettünk rész. És ezt mint élmény adja ő elő és ennek az élménynek a hatására, miközben ő már hosszú évek óta nem táncolt, de a pezsgés, az élmény által előhívott lenyomat, az ott van rajta. Aztán hát annak külön örülök, hogy közben azért van egy ilyen kis érdekes kikacsintás, ami nyilvánvaló, hogy mély tudati szinten van meg, hogy ott látjuk Mártinak az egyik képét a falon. Ugye aki ismeri Mártinak a munkáit, ebből a sorozatából, láthatott a Látszótéren vagy anno az Estiskolán képet. Szóval hogy nagyon jó ez az enteriőr és nagyon alkalmassá teszi ezt az egészet. Még a padlószőnyeg ebben a nagyon keményre hívott, nagyon erősen világított fényben is, azokkal a kis recéivel, vagy hát az a dörzsfelület, amit létrehoz, az is nagyon izgalmas, mert olyan, mint hogy ha nem is szőnyeg lenne, hanem valami termény lenne odavetve és mezítláb ezen az egész felületen, talán furcsa lesz a párhuzam, amit mondok, de megint az afro-amerikaiaknak a kultúrköréhez mennék vissza és itt kanyarodok az elemzés elejéhez is vissza, hogy ott is egy afroamerikai hölgyet látunk és itt is az az élmény jön vissza, amikor törzsi táncokat táncolnak és ez a törzsi tánc világ adja azt, hogy mezítláb a földön, a terményeken járunk és táncolunk és generálunk valamilyen energiamezőt. Hát nagyjából ezt tudom mondani. Abszolút megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is. Márti, aktivizáld magad jobban, mert nagyon fontos a jelenléted. (hegyi)
értékelés:
Hintaszék...zseniális Mit össze agyaltam hogy lehet, hogy minden táncol,csak a láb nem. Zavarba ejtő,Mint az "American Horror Story: Asylum" egy képkockája.
István, ne érezd rosszul magad, én se láttam, hogy ez hintaszék, csak most, hogy mondja Márti. Én annyira a lábra koncentráltam, hogy nem is néztem meg tüzetesebben a széket. De még mindig tetszik.
Hát, így értem a képi bemozdulást is :) Nagyon jó ez a hatás. Abszolút rezonancia nekem, és a gondolat belseje felé haladva is, azaz nem csak látható mozgásfázisaiban, hanem hogy egy (akár fáradt) láb stabilitására épül fel az az állandóan változó mozgó embervilág, amely ciklikusságban változik. A statikus és maradó világ, pl. a tudással egyetemben (könyvek) vagy a statikus hullámformákkal a szekrényen stb... mindezek viszonyában erősödik igazán fel az a "rezgés", amely rezgés maga az élettel egyenértékű itt nekem. Ha kalandozhatok, egy megfáradt test fáradhatatlan szellemét, vagy szívét is érthetem ezalatt. És valójában ezt is szeretném érteni :)
Gondoltam, hogy a székláb megtévesztő, ez egy ilyen típusú hintaszék: http://www.bebibolt.hu/images/kismama_fo...
Igen, felfogható önmagunk ringatása táncként is, vannak olyan kapcsolók egymáshoz mindkét mozgásban, amelyek ezt megerősíthetik, most hirtelen a lassúbb táncformákra gondolok.
A képre visszatérve, azt hiszem, zavaromat az okozta, hogy nem ismertem fel a hintaszéket (mentségem hogy egy picike kis monitoron szenvedek mostanában, illetve hogy talán kevésbé jellegzetesen áll éppen a hintaszék lába... vagy egyszerűen csak vak vagyok :))
Kedves István, a képen egy hintaszékben hintázó nőt látunk. Önmagunk ringatása szerintem felfogható egyfajta táncként, én erre gondoltam utalni.
Kedves Márti, muszáj nyiltan felvállalnom lámaságomat, és rákérdeznem pár dologra. Először is azt mondanám el, hogy nekem tetszik a fotód, nagyon sok réteget érzek benne kibontakozni. Az idő, a rezonancia, a mozgás, a magány nekem mind benne van e fotóban. De a tánc nincs, és nem tudom, hogy mi az, melyek azok a képi elemek, amelyek miatt rá kellene ismernem. Persze, tudom, a lecke csak egy dolog. Írod is, nem ide készült, ide egy gondolatritmussal lett párosítva (bizonyára). Viszont a hely kínálta lehetőséggel élve szeretném kérni az alkotói gondolatokat, mit nem látok jól?
A fotód primer közlése számomra hogy egy idős asszony (a fotón ráncosnak, idősnek tűnő keze és lába miatt gondolom hogy idős) leült megpihenni , és hogy kicsit fészkelődik a karosszéken, de nem akar felállni, ahhoz kényelemes neki, vagy elég fáradt is talán hozzá. A táncra nem találok számomara (a laikus számára) kellő utalást (egyedül a lábfején gondolkodom el, a fura lábujjakon, mintha cipő nyomta volna össze, de ha nem kellene keresnem a táncot, nem tűnne fel ez sem, hiszen tánc nélkül is járhat bárki hegyesorrúban). Szóval nincs egy táncos cipő, vagy ruha, vagy táncosra utaló póz, vagy legalább parkettás padló, vagy a falon bármi, ami a táncosnőt és a táncot erőteljesebben megidézné nekem. A tánc ellentétének tűnik minden ami a fotóról jön, de nem ugrana ki ez sem, mert csak a szöveges mankók támasztják ehhez a témához. Mit nem látok, vagy mit nem tudok? (mert tényleg azt gondolom, hogy én nem látom!)
De azzal szeretném zárni, amivel kezdtem. A fotód tetszik, nagyon sok asszociációra nyit teret nekem is. A szekrény mintázata, a ruházat a könyvek a modell mozgásfázisaiban ott egy primer rezgés és hullámzás (ami persze köthető, de nem tipikus vagy kizárólagos utalás, még csak ilyen formájában nem is jellemző).
Vagy meglepő erővel hat rám, hogy a lábközeli fotózás mennyire uralkodói jegyeket ad a modellnek - és a maga környezetében ez mennyire izgalmassá válik. A nagyjából élesben és szélesben tartott enteriör pedig egy kispolgári retrós hangulatot idéz inkább. Szóval sokfele elvisz a fotód, sok rétegét be tudom barangolni, de nem kér fel táncolni erre a zenére... Pedig tényleg nagyon szeretném!
Nekem ebben az a megdöbbentő, hogy mennyire nyomott hagyott a tánc ezen az emberen. És a múlt idők dinamikája, lendülete nagyon jól elősejlik ebben az elkent, elmosott képi világban. Csak a tánc, és a láb az örök...
Az az igazság, hogy egy időben én is próbálkoztam reagálni fotóban erre a képre, még ki is próbáltam az eredeti képen látható pózt, csak hogy értsem jobban, és hát eléggé bele/kitörött kezem-lábam. De még nem felejtettem el a projektet...
Márti értelmezése pedig zseniális. 100 csillag.
Köszönöm a mesét:)