Szemtől szemben

Szemtől szemben

Mivel már mások is hiányolták a szemem, így most felkerül egy ilyen.

Zoli, ez egy őszintének látszani akaró kép, de nekem most ebből az jön át, hogy még nem belülről jön ez az üzenet, hanem valamilyen megfelelés, valamilyen formai elvárásnak való megfelelés, ahogyan azt egyébként a kép alatt le is írod, hogy annyira várták már a szemeidet, hogy akkor most megcsináltad, na, tessék itt van, lássátok és ettől valahogyan az őszintesége válik egy kicsit hamissá ennek az üzenetnek. Egyszerűbben is mondhatom, hogy színpadias. Ami eddig a beállítást illeti, kevésbé kellett volna biccenteni a fejen, mert így most nagyon fölfelé kell nézzél és ez egy kicsit ijesztő, olyan vadállatias, Meglehet, hogy ezt a pózt szeretnéd magadról elhitetni, de nem vagy vadállat. A másik pedig az, hogy ebben a rövidülésben, ezzel az optikával groteszkké válik az, hogy mekkora nagy lesz a homlok, aminek túl sok értelme nincs, mert a homlok már nem közöl igazán értelmezhető üzenetet, miközben maga a száj, az áll, a beszéd helye, az a rész, ami tulajdonképpen a másik oldalon lezárná a fejünket az meg jelentéktelenné rövidül és ehhez még hozzátesz az is, hogy ennyire kontrasztosban van tartva és ennyire beleolvad a háttérbe. A helyedben még gondolkodnék ezen. (hegyi)

Hozzászólások

Gondolkodok persze. Szeretnék tényleg csinálni egy őszinte képet (is) magamról. De ooolllyan nehéz :) Viszont ez alapján az értékelés alapján illetve ebből kiindulva fogok legközelebb próbálkozni. Valahol említetted az imidzsváltást. Hát jah. Hosszú haj, hosszú szakáll még nem volt ebben a formában, így együtt, tehát számomra is érdekes most ez a dolog ezért fogok még önportrét készíteni. Köszi az értékelést.

Na igen, nem lehet máris azonnal mindjárt két teljes szemet megmutatni, csak szépen sorban :) Amúgy, érdekes meglátás, biztos egész más lenne a hangulata, ha több fényt kapott volna a bal oldal is. Köszönöm a hozzászólást

Sajnos csak az egyik szemed került fel teljesen.
Kerestem a feszültség okát, és arra jöttem rá, hogy a két tekintet között van. A világosabbik arcfél kérlel, a sötétebbik meg vészjósló, fenyeget.

Köszönöm, örülök, hogy tetszik.

Hatásos, és ugyanakkor elég feszült üzenet is számomra. Tetszik!

Új hozzászólás