Szerelem

Esztergom (itt voltam először szerelmes), 2010.06.19.

Azt nem tudom, hogy mennyire a szerelemről szól ez a kép. Értem én a leiratot, hogy Sándor személyes történetéről beszélünk, de azért mégiscsak a Gyerekkor leckét látjuk itt. Ha a párhuzamot veszem, itt van két szereplőnk: az egyik egy fiú, aki lazára vette a figurát, kis halászgatyában van, pólóban, és vele ellenpontban a kislány, aki valamilyen korabeli ruhának tűnő szerelésben van. Tulajdonképpen van egy enyhe utalás a Rómeó és Júlia történetre is akár, hogy a két család között mintha lenne egy különbségtétel is, hogy az egyik a gazdagabb, a másik a szegényebb, vagy az egyik a városi vagány, a másik az urilány. Közben ők játszák a maguk játékát, és nem vesznek nagyon tudomást arról, hogy most kin milyen ruha van, meg ki honnan jött, hanem játszák azt a játékot, amit ezeken a térelemeken létre lehet hozni. A kép ilyen szempontból rendben van, nekem a gyerekkoról meg a szerelemről átvitt értelműen mesél. Megint a személyesség az, amit kérek. Látod, Sándor, itt a helyzet, hogy egyszer kell a kisujjadat megmutatni, még ha az egy lábujj is, és máris az egész karod kell. Készült itt nekünk egy kép a Talp leckére, és most nagyjából azt az irányt kérném én számon, azt a személyességet a gyermekkor feldolgozásánál is. Nincs itt másról szó. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Éretlen bakfis vagyok én ehhez akkor, ennyi. :)

nekem "átjött" - talán azért, mert én is Esztergomban voltam először szerelmes :D

Nagyon érdekes, hogy az ember mennyire be van zárva a saját gondolatmenetébe. Esküdni mertem volna, hogy átjön, mitől szól a szerelemről ez a kép. E szerint nem jött át.

Azért elmondom, hogy én hogyan okoskodtam.

A két figura egymás körül kering, főként a kislány a fiú körül. Ez utalás a madarak násztáncára (bár ott a hím kering). A lány elfele mozdul (csalogat). A fiú tördeli a kezét (izgalom), lábával a lány után mozdul, miközben visszanéz (zavar). A térkövek egy kör mentén helyezkednek el: akármerre táncol a két szereplő, találkozni fognak. Stb.

A címmel nem értek egyet, nekem nem jön le a képről, legalábbis nagyon sokáig kell néznem hogy belelássam. Viszont maga a kép nagyon tetszik főleg a modellek beállása az nagyon sokat ad.

Új hozzászólás