Direkt ehhez a leckéhez készült (Budapest, 2011.07.30.)
Azt kell mondanom, hogy ez az egyik hozzám legközelebb álló képe Sándornak. Ez valami olyan őrületes meglátás, egy olyan sűrítés, ami sok tapasztalatot mutat azon a téren, amit a gyerekekkel való foglalatosság jelent. Számomra az nagyon izgalmas, hogy látunk itt egy, akár gyerekszobának is felfogható helyzetet, biztos, hogy jót akart az, aki ezt a falfestményt elkészítette, miközben eléggé szürreális falfestményről beszélünk. Nem vagyok biztos benne, hogy akár, ha munkahelyi helyzet ez, akár ha valami vidám gyerekhez kötődő helyzet akar ez lenni, hogy én ebben olyan boldogan tudnék résztvenni. Nagyon érdekes, hogy ki az, akinek ilyen eszébe jut, hogy ilyennel fesse tele a falat. Abszolút korrekt az a hozzáállás, hogy maga a szereplő, a kisfiú ebből az egészből szeretne kimenekülni. Nem tudom, hogy itt most ő egy utasítást kapott, hogy márpedig innen nem mehet ki, mintha büntetésben lenne, a nyitott ajtó ellenére is be van zárva ebbe a szobába, vagy ő maga nem mer nekiindulni annak az útnak, ami ott a folyósón van, ezt nem lehet innen megmondani. De egy biztos: az, hogy nem a térben elhelyezkedő dolgokkal foglalkozik, hanem az ajtónyílásban ül a létrán, maga az a testtartás, ahogy a kis lábai összetartanak, ahogy a kis kezét a könyökét az ölébe ejti, félrebillent fejjel, vágyakozón néz a folyósóra, mindez nagyon erősen arról szól, amiről a cím is. Igen, ez a szorongás. Ez az a helyzet, amikor az ember saját, vagy mások által meghatározott helyzet miatt egy bénultságban van, és ez letaglózza, és feszíti belül. Nagyon köszönöm ezt a képet azért, mert olyan sűrítés, ami nagyon fontos a gyerekkor értelmezéséhez, hogy a gyerekkor nem minden tekintetben boldogság, a gyerekkor nem mindig vidám történet, vannak félelmei. Köszönöm, hogy ebbe az irányba is nyitott Sándor, hogy esetleg mások gondolkodását is felpezsdíti, hogy próbáljunk ezzel más értelemben is foglalkozni. A kompozíció is tetszik, rendben van, olvastam a kommenteknél, hogy ha picit idébb ülünk, akkor ott nincs dupla függőleges az ajtófélfánál, igen, lehet ilyeneken szöszölni, de én azt gondolom, hogy ez nem fontos. Semmit nem von le a kép erejéből az, hogy ez most így került nekünk bemutatásra. Nem érzem azt, hogy itt kompozícióban bármilyen kérdés merülne benne föl, hogy mi miért nem ott van, ahol azt elképzeltem. Sándor, kérlek, hogy a gyerekkorról mesélj még nekünk. (hegyi)
értékelés:
Szerintem meg baromira mindegy a kép szempontjából, hogy az adott pontról, adott fejtartással, az innen nem látható szemüvegével vagy anélkül az egyébként rövidlátó kisfiú látja-e a falat vagy se.
A kép nézője látja a falat, a fiú hátát, a nyitott ajtót és ez az, ami adott hatást kelt vagy nem kelt.
Szerintem ez a kép működik, dacára pár apróbb pontatlanságnak, amit nyilván beállított helyzet és modell esetén máshogy ítélnénk meg. Mivel itt az alkotó mozgástere nagyjából a nézőpont és a képkivágat kiválasztásában kimerült, ezek a pontatlanságok messze tolerálhatóak, tekintve, hogy a kép ezekkel együtt is működik.
Szerintem.
Szerintem is. Csak ne legyen már megint vita abból, hogy néhányunknak mást-mást és máshogy üzen ez a kép.