Szorongás

Direkt ehhez a leckéhez készült (Budapest, 2011.07.30.)
Azt kell mondanom, hogy ez az egyik hozzám legközelebb álló képe Sándornak. Ez valami olyan őrületes meglátás, egy olyan sűrítés, ami sok tapasztalatot mutat azon a téren, amit a gyerekekkel való foglalatosság jelent. Számomra az nagyon izgalmas, hogy látunk itt egy, akár gyerekszobának is felfogható helyzetet, biztos, hogy jót akart az, aki ezt a falfestményt elkészítette, miközben eléggé szürreális falfestményről beszélünk. Nem vagyok biztos benne, hogy akár, ha munkahelyi helyzet ez, akár ha valami vidám gyerekhez kötődő helyzet akar ez lenni, hogy én ebben olyan boldogan tudnék résztvenni. Nagyon érdekes, hogy ki az, akinek ilyen eszébe jut, hogy ilyennel fesse tele a falat. Abszolút korrekt az a hozzáállás, hogy maga a szereplő, a kisfiú ebből az egészből szeretne kimenekülni. Nem tudom, hogy itt most ő egy utasítást kapott, hogy márpedig innen nem mehet ki, mintha büntetésben lenne, a nyitott ajtó ellenére is be van zárva ebbe a szobába, vagy ő maga nem mer nekiindulni annak az útnak, ami ott a folyósón van, ezt nem lehet innen megmondani. De egy biztos: az, hogy nem a térben elhelyezkedő dolgokkal foglalkozik, hanem az ajtónyílásban ül a létrán, maga az a testtartás, ahogy a kis lábai összetartanak, ahogy a kis kezét a könyökét az ölébe ejti, félrebillent fejjel, vágyakozón néz a folyósóra, mindez nagyon erősen arról szól, amiről a cím is. Igen, ez a szorongás. Ez az a helyzet, amikor az ember saját, vagy mások által meghatározott helyzet miatt egy bénultságban van, és ez letaglózza, és feszíti belül. Nagyon köszönöm ezt a képet azért, mert olyan sűrítés, ami nagyon fontos a gyerekkor értelmezéséhez, hogy a gyerekkor nem minden tekintetben boldogság, a gyerekkor nem mindig vidám történet, vannak félelmei. Köszönöm, hogy ebbe az irányba is nyitott Sándor, hogy esetleg mások gondolkodását is felpezsdíti, hogy próbáljunk ezzel más értelemben is foglalkozni. A kompozíció is tetszik, rendben van, olvastam a kommenteknél, hogy ha picit idébb ülünk, akkor ott nincs dupla függőleges az ajtófélfánál, igen, lehet ilyeneken szöszölni, de én azt gondolom, hogy ez nem fontos. Semmit nem von le a kép erejéből az, hogy ez most így került nekünk bemutatásra. Nem érzem azt, hogy itt kompozícióban bármilyen kérdés merülne benne föl, hogy mi miért nem ott van, ahol azt elképzeltem. Sándor, kérlek, hogy a gyerekkorról mesélj még nekünk. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Szerintem is. Csak ne legyen már megint vita abból, hogy néhányunknak mást-mást és máshogy üzen ez a kép.

Szerintem meg baromira mindegy a kép szempontjából, hogy az adott pontról, adott fejtartással, az innen nem látható szemüvegével vagy anélkül az egyébként rövidlátó kisfiú látja-e a falat vagy se.
A kép nézője látja a falat, a fiú hátát, a nyitott ajtót és ez az, ami adott hatást kelt vagy nem kelt.
Szerintem ez a kép működik, dacára pár apróbb pontatlanságnak, amit nyilván beállított helyzet és modell esetén máshogy ítélnénk meg. Mivel itt az alkotó mozgástere nagyjából a nézőpont és a képkivágat kiválasztásában kimerült, ezek a pontatlanságok messze tolerálhatóak, tekintve, hogy a kép ezekkel együtt is működik.
Szerintem.

ez a gyerek - ha jól látom - max 60 centire lehet az ajtó küszöbtől. Már ha az ajtó uszkve szabványos. kb a kilincsnél van a feneke. nem?

Pontosítva: a valóságban mindig gyorsabban történnek a dolgok, mintahogyan utólag emlékszünk rá. Tehát: 11,49 és 11,50 között készítem a négy képet a kissrácról a létrán, 11,52-re már 4 képet exponálok róla a ketrec üvegén keresztül a látogatótérből, amint a ketrecben az anyja mellett tiblábol.

A kissrác látja a falat, miután legalább 1 méterrel az ajtó előtt ült. A jelenetről összesen 4 képet sikerült lőni, ebből kettőben a falat nézi, egyben lereagál engem, egy meg ez a kép.

Hogy szabad legyen a gazda: a kép az állatkertben készült, a majomház hátuljánál, egy, a személyzet számára fenntartott helyen, ahová beosontam, mert hallottam a fiú panaszos hangját, meg, mert szokásom, hogy mindenhová beosonok. Az itt többször hivatkozott ajtó a majomketrecek hátsó részéhez vezet, ahonnan a személyzet beléphet a majmokhoz. A gyerek anyja a ketrecben van, azt takarítja, a gyereket pedig felültette erre a létrára és valószínűleg megparancsolta, hogy maradjon ott. A gyereknek ez nem tetszik, mert SZORONG és panaszosan hívja az anyját. A kép szempontjából persze mindegy, hogy a modell szorong-e, vagy sem, de hát történetesen tényleg szorong. Annyira, hogy egy negyedóra múlva az anyja magával viszi a ketrecbe (gondolom szabálytalanul).

Ferikém, az a kissrác egy LÉTRÁN ül az AJTÓBAN, tehát szemmel láthatóan NEM látja a falat, és nem azt nézi. Innen indulj el.

Feri, persze ez is lehet, jó gondolat.

Ágnes, az nem lehet, hogy a kissrác érzései vetülnek ki a falra? Nekem legalábbis úgy tűnik, és ez egy elég sivár, szorongásos világ.

Szerintem a kép jelentéséhez (címéhez) és a kompozíciójához is nyitva kell legyen az ajtó. Éppen attól szorong, hogy nézi az előtte lévő utat, amikor ott van a szobában az álomvilág is, amivel nyugodtan eljátszhatna. Most egyiket se teszi: nincs sem az álomvilágban, sem a valóságban.

A kifelé megnyitott tér elveszi a szorongás élét. Az is baj, hogy a gyerek ül. Az ötlet nagyon jó, érdemes lenne tovább fejleszteni.

Azt hiszem én becsuktam volna az ajtót. Egyébként szerintem az eddig látott képek közül ez a kép a legjobb megoldása ennek a leckének.:)

Nekem is tetszik. Egyetlen apró pontatlanság, ami engem cseppet zavar: az ajtófélfa és a távoli zöld oszlop közötti rés. Húsz mikronnal magadnak balra mozdulva, az eltűnt volna. Ezzel együtt is jó kis kép lett.

Ez nekem is 100 pont, de legalább 3 csillag.
Először azt hittem, hogy két képből van összerakva, de aztán láttam, hogy nem. Nagyon megdöbbentő kép, jól rímel a kisfiú vörös haja a fal vöröséhez. A cím pedig tökéletes.

***
megint Magritte kell, hogy eszébe jusson az embernek itt kérem
"ez nem szorongás"
:)

Új hozzászólás