Budapest, 2011.08.18.

Nagyon érdekes a műfény és a napfény közti különbség által létrejövő furcsa színtorzulás, és az, amit ez okoz a nézőben. Tényleg a szorongás élményét adja, és nagyon is fontos az, hogy ezt az alávetettség érzetet erősíti a kamera nézőpontjának a megválasztása. Ülök a hintán, de a lábam a földön van, nem nagyon játszom, lehoztak ide vidékre a nagyiékhoz, de nem szeretek ott lenni, tulajdonképpen be kellene már menni, mert hívtak vacsorára, de nincs kedvem velük együtt lenni, inkább kint vagyok, de nincsen játszótársam, akivel játsszak, egyedül vagyok. Ez mind nagyon-nagyon jól lejön a képről. Ami ezt az egész helyzetet profánná teszi, és gyengíti az üzenetet az, hogy lebukik a rendező a lámpával. Fontos a lámpa fénye, csak az nem fontos, hogy látszódjon, hogy ezzel mi történt. Én ezt a képet annyival szűkebbre vágtam volna, hogy a fényhatárnál vágok, és ezt a cserepes növényt vagy hátrébb húzom, valamennyivel kevesebb fény elég is lett volna, ha ez mozdítható, és ugyanezt a képhatárt meghagyva, képhatárra húzom ezt a növényt, és oda teszem a lámpát, és akkor nem bukik le, hogy ez csak egy lámpa. Úgy megmarad a titokzatossága a dolognak. Most ettől leltárszerűbb lett nekem ez a történet. Ennyi az, amit én gondolok, hogy ezt változtattam volna, az üzenet viszont nagyon erős, nagyon jó meglátás. Ha egy dolgot lehetne még hozzátenni, amit én másképp csináltam volna, az az, hogy ha elhangzik instrukció, vagy a figyelemfelkeltés megtörténik, mert a modellünk belenéz a kamerába, akkor azt az utasítást adom, hogy a bokrot nézze, vagy maga elé nézzen, ne velem kommunikáljon. Ez a kommunikáció adja meg azt a helyzetet, hogy azért mégis van valaki felnőtt, akivel ez a gyerek kommunikál, és onnantól kezdve a szorongás, a magányosság már nem annyira erős, miközben minden gesztusa ott van a képen, ami ehhez kell. Összefoglalva: világítási helyzetet én másképp oldottam volna meg, és a modell instruálásánál változtattam volna. (hegyi)
értékelés: