Fák

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.

És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

(Nemes Nagy Ágnes)

Nagyon szép gondolat, amit megfogalmazol, képileg is egy nagyon jó ritmust hoztál, ami a kompozíciót illeti. Egy dologgal nem értek egyet: a mélységélességgel való játék. Ha elkezdünk a fényekkel játszani, és észrevesszük ezt a gyönyörűséget, ami a levélen létrejön, akkor én nem tartom jó ötletnek azt, hogy még pluszban bekapcsoljuk a mélységélességgel való játékot is, és ilyen kis mélységélességet hagyva életlenben tartunk lényeges részeket. Itt pontosan az lenne az izgalmas, hogy ezt az egészet nagy mélységélességgel, két dimenzióra hozva, a struktúrákkal és a fényekkel kezdjünk el játszani, és a néző szeme bolyongjon ezen az egészen, és megtalálja ezt a ritmust. Ha minden igaz, ez egy fikusznak lehet talán a levele, nagyon szépek ezek a növények, nagyon szépen öregszenek, szépen pusztulnak ezek a levélritmusok. Nekem a problémám itt a mélységélességgel van, nem tartom mindenütt üdvözítőnek a kis mélységélességet. Tudom, hogy ez, főképp amióta a digitális technika fölpörgette az objektívgyártóknak a kíváncsiságát, és 1,8-as, 1,4-es vagy még kisebb mélységélességgel rendelkező objektíveket is gyártanak, a fotósok ezt előszeretettel kihasználják. Izgalmas, hogy szétfolyik az egész, és egyszer csak valami karctűélesen berobban az arcunkba, ez valóban egy új megközelítés tud lenni, a tárgyiasság elutasítása, de van ebben valami líra is. De tessék észrevenni azt, amikor a líra megvan magában a tárgyban, a fényben, és oda még több líra nem kell. (hegyi)
értékelés: