Táptalaj

Táptalaj

Érdekes dolog ez, mert én nem hiszek a férfi és nő közötti barátságban, mert szerintem ott vagy haverság van, vagy szex, de ha akartok, akkor győzködhettek róla, hogy létezik. Ennek itt most egy lenyomatát kapjuk, elment a két fiatalember a ligetbe, a kutyákat elengedték, és azok most csinálnak valamit a háttérben, ők meg kifáradtak, és lefeküdtek. Ez a humoros része a dolognak. Ami a valós részt illeti, ez egy jó kép. Nem igazán jó megfejtés még, mert személytelen lett az egész attól, hogy sem nem vagytok egymásra figyelőek, sem nem vagytok eléggé befelé figyelőek, sem nem vagytok eléggé ránk, a környezetre figyelőek. Ennél egy picit valamilyen irányba jó lenne, ha elmozdulnál, mert valamire egyszer csak le kell tenni a voksomat. Vagy akkor foglalkozzatok egy kicsit jobban egymással, és akkor az egészben van húzás. Jó a két könyök találkozása, és ezt észrevettem, és ez fontos. A fejekkel van inkább probléma. Ahhoz a környezet nem eléggé statikus, hogy azt mondjam, hogy a csillagokat nézitek, mert valószínű nem is lehet látni. Ebben a szürke fátyolos időben valószínű, hogy bárányfelhők sem voltak. Lehet gondolkodni, meg úgy ellenni, de én azt mondom, hogy és mi van velünk, nézőkkel? Ezeket a kérdéseket tudom felvetni. Ezzel együtt erre én most adok 3 csillagot, mert az irány tetszik, hogy a barátságot nem csak egy bulinak fogjuk fel, hogy azért van barátom, hogy együtt ökörködjünk. Úgyhogy ezt köszönöm. A három csillag mellett azt mondom, hogy ha van kedved, erőd, akkor egy ismétlés nem ártana. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Talán nem ez a legnagyobb hibája a képnek, úgyhogy végül is mindegy, hogy látszik-e az arcuk, vagy sem! Majd ismétléskor kiderül, hogy mennyi is az annyi! :)

Nem erről beszéltem! :) De azt hiszem, jobban már nem tudom elmondani! :) Úgyhogy akkor ennyiben maradunk! :)

Értem, ha hosszabbat exponálsz, persze akkor kell állvány, akkor a fej mozgatásával már a felismerhetőség is csökken, de én nem érzem problematikusnak a felismerhetőséget sem, hiszen kicsi az esélye, hogy valaki ez alapján kezdjen el nyomozni valaki után.

A barátságról más a véleményem, mert szerintem a szerelem és a párkapcsolat más, mint a barátság, akkor is, ha azt mondjuk, hogy őszinteség van és együttműködés. A barátommal nincs szex, ha van, akkor már nem a barátom. Más fiók. Szerintem.

Nos, szerintem nem az a kérdés, hogy van-e barátság férfi is nő között, hanem az, hogy a szerelemben van-e barátság, ugyanis véleményem szerint, az a "jó" szerelem, ami ilyen alapokon is nyugszik. Talán nem kell annyira behatárolni a barátság szabályait. De ez persze szubjektív, mint minden! :) Az arcok azért nem látszódnak, mert az volt a kérés, hogy ne legyenek rajta felismerhetőek, amit én tiszteletben tartottam, és úgy gondoltam, hogy így is van egy hangulata a képnek, ha nem is üti meg a leckemegoldást, ami ugye be is igazolódott! De nem bánom, mert megint tanultam valamit. :) Szóval, köszönöm az elemzést, a torlódott ismétléseket meg igyekszem megcsinálni, mert van kedvem is, meg erőm is, az időt meg majd megoldom valahogy! :)

Ó, hát, ezt csak most vettem észre! :) Igazán megtisztelő, hogy egy ilyen jó hangulatú műsorhoz választottad ezt a képemet! :) Én köszönöm! :)

Szia Mó! A mai (nov. 18) első sokkoláshoz ezt a képet választottam, mert jó a hangulata, mint amilyen a mi adásunknak is :) Köszi.

Köszönöm Anna és István, hogy írtatok, örülök, hogy átjön a hangulat! :)
Én is gondolkoztam rajta, hogy levágjam-e a fákat, de úgy más pozícióból kellett volna fényképezni, hogy jó, vagy jobb legyen. ( A barátság pedig nem mindig akadálymentes, így egy határozott döntéssel így maradt! ) A cipzárt felejtettem el "leszedni" a képről, az engem jobban zavar! :D

Nagyon hangulatos szerinem is a fotó. E nem hétköznapi szituációban benne van egy valóságon túli, képletes beszéd is, amely az avarral - múló idővel, természetességével - erdővel, és az ifjú barátok, vagy pár fej felöli megközelítésével üzen számomra. A barnás-sárga világban a kékes ruházattal pedig jól működnek, jól fókuszálódnak. Egyedül azon gondolkodom el, hogy a kép felső régiója mennyiben befolyásoló a képi világot tekintve. Nekem is felfedezés mindig, amikor meglátok ilyen alternatívákat, nem arról van szó, hogy én ennek a tudásnak a letéteményese lennék :) Mert üzen az a felső rész, de a nyugalomból egy kvázi rendezetlenséget is mutat. Arra gondolok, hogyha úgy görgetem a képernyőn a fotót, hogy fa már ne látszódjon, akkor mennyivel nyugodtabbá válik számomra maga a kép. És még annyit, hogy evidens lett volna itt is az évszakok lecke is, de érthető számomra az is, amit alá szerettél volna húzni barátságként.

Számomra egy nagyon erős hangulatot sugároz ez a kép. Az egymás mellett fekvéssel és égre bámulással van egy sajátos béke és csend benne. Szinte érzem az avar illatát is. Szóval nagyon tetszik ez az ötlet (a cím is) és a kompozíció is megragadó, noha kicsit elviszi a szemem a távolba, de nem zavaróan.

Új hozzászólás