Ezt a képet akkor csináltam, mikor az elmúlt hetekben nagyon sokat esett az eső, mintha a tavasz nem akart volna véget érni, bár nem nagyon bántam, mert az eső jót tesz a földnek. Ha természetben, apró dolgokat fotózom, csak annyi a tennivalóm, hogy észreveszem azokat a tökéletes arányokat, amiket már jóelőre valaki kigondolt. Végtelen mennyiségű szép fotót lehet kinn csinálni. Ezen a képen úgy érzem, sikerült összefoglalnom valamit.
Nagyon kedves és izgalmas lehetőség van számomra ott jobbra fenn, a csiga, és a csigavonal párhuzammal, ezzel az átlós szárral. A háttér zöldje ilyen szempontból szerintem nem is érdekes annyira, mint ahogy végül is a mélységélességgel jelzed te is.
Ezekkel a modern gépekkel már annyit mindent tudunk csinálni, hogy sokszor el sem gondolkodom én speciel azon, milyen szerencsém is van ezzel. Mikor felfigyeltem a csigára azon a száron, valóban csak a jobb felső sarokra koncentráltam, miközben nyilván láttam minden mást is, és azt hiszem, valahogy úgy, ahogy most ezen a képen is van. Viszont a fotózás szépsége abban (is) rejlik, hogy azt a pillantást, vagy 5 percet vajon sikerül-e egy képben visszaadni, hiszen az a kép fogja mindenki más számára láttatni, amit én akkor láttam, és az a kép marad, úgymarad, kimerevítve.
Ha a mélységélességet nézem (amiben még mindig nem vagyok profi, akárhányszor elmagyarázzák nekem :) ), már nem is annyira tetszik az éles és életlen részek közötti különbség, és elgondolkodom azon, vajon hogyan máshogyan lehetett volna elkészíteni ezt a képet.