Nagyon, nagyon izgalmas képet kapunk Nórától. Azért érdekes ez az egész, mert ez a kukucskálás ezen a kerítésrésen át olyan, mintha a valós világból egy mesei környezetbe kerülnénk. Egyébként ez a kép enélkül a két fekete harántcsíkozás nélkül olyan lenne, mint egy mesekönyv illusztráció. Ez köszönhető annak, hogy valószínű, hogy az az időjárási helyzet, amiben ez a kép készült jót tett optikailag a képnek, mert egy kicsit lágyabb formákat hozott. Én ennek azért örülök, mert a digitálissal csínnyán kell bánni, amikor utómunkázunk. Főleg egy jó minőségű objektívvel eleve egy karcosabb, élesebb képet ad a digitális, egy rajzosabb lenyomatot, és erre még általában rá is szoktak az emberek utólag erősíteni, és a végén olyan szinten kemény, kopogós dolog jön létre, ami a valóságtól már erősen elrugaszkodott. Akkor, amikor körbetekintünk a saját kis világunkban, abban a szobában, ahol ülünk, akkor is vannak közelebbi, távolabbi dolgok, amik a mélységélességet meghatározzák, de nem csak ez ami számít, hanem adott hangulatunktól függően vagyunk éberek, avagy melankolikusak. Ebben a helyzetben a megfigyelői státuszunk is változik, tehát ha egy kicsit jobban elbambulunk, akkor minden tompább, ha felriadunk valamire, akkor lehet, hogy hirtelen a fények és a körvonalak élesebbek, de ez megint olyan játszma, amit le kell tudnunk játszani. Az analóg ilyen szempontból kegyesebb volt, több olyan optikai processzuson esett át az adott felvétel, ami mind-mind az élesség kérdésen ronthatott. Volt az első szint, amikor magát az adott szituációt lefotóztunk, függött, hogy mennyire sikerült éleset állítanunk, függött attól, hogy tiszta vagy koszos volt-e az objektív. Még függött attól, hogy az adott negatívot hogyan hívtuk elő, milyen hívóban, mennyi ideig, függött attól, hogy milyen hosszan exponáltunk, bemozdítottuk-e. Utána ezt elkezdtük nagyítani, milyen papírra nagyítunk, mekkorát nagyítunk, szóval sok-sok olyan hatás, aminek a végeredménye az volt, hogy egy lényegesen megengedőbb, puhább kontúrokkal rendelkező képet kaptunk. Ez a kép sokkal jobban hasonlít egy analóg felvételhez annál, mintha ez egy éles kép lenne. Én ennek azért örülök, mert nekem jobban esik ezt nézni. Ami a képet illeti, a kompozíció is nagyon érdekes, ezzel a ferde két háromszöggel Nóra ráerősít arra, ami a templom és a kisautó-házak közötti differencia. Ez egy elgondolkodtató helyzet, hogy akkor, amikor ezek a templomok épültek, akkor egyszintes, maximum padlással rendelkező házakat építettek az emberek, nem volt akkor még szokás lakótelepeket építeni. Tehát mindig volt egy kiemelő szerepe annak, hogy a templomtornyok, a templomok nagyobb léptékben készültek el, magasabbak voltak a többi épületnél. Természetesen ennek van egy olyan oka is, hogy a harangszó minél messzebb elhallatszódjon, meg az, hogy az ember lássa kitűzve, mint egy ilyen térkép tájékozódási pont, hogy itt a templom, itt a falu szíve, lelke, közepe. Ez a kép erre nagyon jól rímel. Én kifejezetten örülök annak, hogy ebbe az idillbe, hogy esik a hó, harangoznak a templomban, az utcákon senki nem jár, szinte ünnepváró hangulat van, ez a kisautó beleszemtelenkedett. Azért jó, mert elveszi az egésznek ezt a túl finomkodó, édeskés ízét. Amikor kompozíciónál arról beszéltem, hogy mi magunk határozzuk meg azt, hogy mi a függőleges, és mi a vízszintes, ennek most egy ellenpéldáját látjuk abból a szempontból, hogy igen, itt most meghagyta Nóra a függőlegeseket és a vízszinteseket, meghagyta a normál formájában, de a két háromszöggel hozott egy dinamizálást. Ez a két háromszög az, ami nagyon hangsúlyos ellenpont minden dologhoz, minden képalkotó elemhez, ami egyébként a kép érdemi részében föllelhető. Én nagyon örülök ennek, és nagyon köszönöm, hogy Nóra ide beküldte nekünk. Megvan rá a három csillag, de ami miatt az Idő leckére kicsit kérdésesnek gondolom ezt, azért, mert, bár értem én azt a megközelítés, amit itt leír, hogy „télen zárva”, hogy az idő másként telik télen, mint nyáridőben, és bizonyos dolgok a téli időszakban alusznak, de ennél én személyesebb élményeket kutatok ennél a leckénél, a magunk saját viszonyát az időhöz. (hegyi)
értékelés: