Térgeometria

Térgeometria

Értelmes, tiszta, határozott vonalakkal dolgozó feladatmegoldás. Szépek a színek, szépek a tónusok, jók a formák, jó a megfigyelés. Nem teljesen pontos a képkivágat, mert ha már ennyire mértanian dolgozunk, akkor nem nagyon értem a bal oldalnál, annál a narancssárgánál miért nem hagytuk, hogy az a háromszög csúcsban érjen véget. Ugyanez igaz egyébként a másik oldalon lévő, ugyanennek a ferde vonalnak a másik oldalon kifutó élére, hogy ott sem értem, hogy miért nem hagytuk ezt háromszögben. Ezek apróságoknak mondhatóak, bár én azt gondolom, hogy ha azért ez egy kiállítási munka lenne, akkor azt én ott számon kérném, hogy az ott miért nincsen precízen megcsinálva, miközben a kép felső részénél precíz voltál abban, hogy hogyan zárod ezt az egészet. Szóval, megvan a 3 csillag leckemegoldással. Szeretném azt kérni, hogy az első három leckére térjünk vissza, mert gyönyörű, ahogy ezzel a formával dolgoztál, látom, hogy ez megy neked, de érdekelne az, hogy az emberekhez és saját magadhoz milyen viszonyod van. Úgyhogy csináljuk meg azért azt az első három leckét, és kezdjünk el az első pár leckével is foglalkozni, négyes, ötös, hatos – érzelmek, emberek, ez egy fontos terület, nem minden a halott környezet. Tessék ezzel dolgozni, már csak azért is, mert valaki, aki ilyen sikeres a pályázatoknál, nem árt, ha a házi feladatok között is megmutatja és felcsillantja azt, hogy mit tud. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

48
Értékelem!

Megfigyelhető, és ki is logikázható, hogy ha a narancs falrész felső csücskénél kezdődik az árnyék, akkor átlósan lenn is magasabban lesz. És mivel nem tudtam kifuttatni a csúcsot (mert kezdődött egy árkádos rész) úgy találtam értelmesnek, ha az átló mentén egyenlően osztom el a szemedet birizgáló pontatlanságot. Mivel a fent jelzett okok miatt ezt javítani nem lehet, s kiállításra sem készül, mondjuk, hogy ez a kép szekszepillje:))
Köszönöm az elemzést.

55
Értékelem!
59
Értékelem!

Izgalmas ez a tangramkészlet :)

Új hozzászólás