tökös

tökös

Kicsit bajban vagyok a leckebesorolással, enteriőr, azaz valamilyen belső tér, szobabelső - és a Pista hozzáfűzéséből kiderült, hogy ez valami sufni ahova ő benézett, és ez bent van, az ablakon belül. Ha didaktikusan veszem, akkor ezt teljesíti a leckét. Nekem ez azért másról mesél, mint az enteriőr leckéje, de nem nagyon tudok belekötni, meg nem is nagyon akarok. Ugyanis a kép tetszik és rendben van. Az egésznek van egy nagyon érdekes hangulata. Ugye mindig arról beszélünk, hogy a technika használata mikor adekvát és mikor nem, és hogyan lehet bekapcsolni akár egy mobiltelefonos fotózást is a fotográfiába, és én itt azt gondolom, hogy az a helyzet, amit maga a technika szül, és úgymond hátránya lehet a képi megközelítésnek, az itt most előnnyé kovácsolódik. Jót tesz a képnek a zajosság, a karcosság, az elmosott tónus, mert segít az elvonatkoztatásban. Mindeközben István tudatosan benne hagyta az utalásokat a képben, hogy ez valami olyan felület, ami egy képkeret vagy ablakkeret, ott van a kicsit bénára sikerült gittelés, ott van a furcsán pácolt fakeret, de nem ezzel foglalkozunk, ez az egésznek csak az alaphangulatát adja meg. Az, ami bent történik, egy nagyon furcsa megfigyelés. Nagyon kevés képelemmel dolgozik István, tulajdonképpen felületekkel, és ez a nagyon minimális az almák vagy tökök formái, de még erre is azt mondom, hogy ez is egy biankó csekk, hogy megegyezünk abban, hogy ezek valami növények. Mindez mindenki fejében sajátosan egyedien dekódolódik. A folthatások azok, amit nagyon érdekesen működnek. Azt kell mondjam, hogy hatásában, hangulatában emlékeztet Barcsaynak egyik festményére, amit volt szerencsém hosszú évekig nézegetni Demeter falán, és ott voltak hasonló tónusok, hasonló struktúrák, foltok, textúrák, és ez az egész, ebben a képben, a fotográfia eszközével értelmeződik át. Köszönöm szépen, megvan a három csillag, de leckemegoldásnál hadd legyek szigorú. Ezt én most nem érzem 100 százalékosnak, hogy jó leckébe soroltad-e. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Na, akkor ezt Egri János sem csinálhatta volna jobban. Miért nem lett a címe mondjuk "Akasztás előtt"? :)

"Egyedül a tökfejek között", vagy egy a tökfejek közül,esetleg üveg-házasodna a gazda.Ezek benti dolgok, egy olyan üvegház tetejében tükröződik,ami le van még cseréppel is fedve.Ez csak falusi pecuenteriőr.

Az évszak leckébe nekem jobban illene. Az enteriőrt nem értem, harmadik ránézésre is kintről ablakra néző és abban kinti dolgok tükröződésének látszik.

De a színek, a koszolás/roncsolás hatásosak, bár kicsit hiányosak nekem - a magány lecke is eszembe jutott, "Egyedül a tökfejek között" címmel. ;)

Pesta ritkán szól, de akkor annak magja van.
Ez nagyon korrekt kép.
Szerintem.

Pista! Ez szép! És persze tökös is.

Új hozzászólás