TOVÁBBI RÓMAI SZENDVICSEK Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:58Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:58Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:58

TOVÁBBI RÓMAI SZENDVICSEK
TOVÁBBI RÓMAI SZENDVICSEK
TOVÁBBI RÓMAI SZENDVICSEK
TOVÁBBI RÓMAI SZENDVICSEK

Róma, 2011. április-május

Úgy látszik, Sándor valami rafinált játékba hív minket, aminél az, ami a kép klasszikus kompozíciós helyzete, másodlagossá válik, és abban a filozófiai társításban találjuk az új rendet, amit a képek által kiváltott belső monológok indítanak el bennünk. Egészen egyszerűen azt kell mondjam, hogy ezek a képek ha nincs Sándor játékossága, önmagukban rontott képek lennének, talált képek, amik nem kötődnek se helyhez, se sztorihoz se esztétikához, magyarán ha a rétegeket szétszedem, akkor ami marad, az a tekercsen a reszli, a fő téma körüli tapogatódzás, tanulmány vagy csak véletlen expozíció. Ami viszont azáltal történik, hogy több mozgássor vagy ugyanaz a kép eltolással felkerül egy újabb rétegként, így már olyan üzenetet tud hordozni, aminek éppen hogy nem akadálya, hanem elősegítő támasza az, hogy a képek bárhol készülhettek, vagyis nem a képek önmagukban hordozzák a megismételhetetlen jelentőségüket, hanem hétköznapiak. Máshogy mondva, ezek a kiindulási pontok nem fotográfiák abból a szempontból, amit a fotótól elvárunk, nevezetesen, hogy egyedi pillanatokat örökítsenek meg úgy, hogy azok esztétikai formában ne csak dokumentáljanak, hanem csak ott, csak akkor és csak az adott fotós által ekészíthetőek legyenek. Ugye abban megállapodhatunk, hogy milliárd pillanatot rögzít a szemünk, de mindezek közül jó, ha napjában 1-2 olyan akad, amire este vissza tudunk emlékezni, nem sztoriban elsődlegesen, hanem képben. Például ahogy egy ismeretlen arca benyomul a nézőterünkbe a buszon. Vagy ahogy a zebrán átfutva egy gyalogos elvágódik a járdaszegélyen. Vagy ahogy a macskánk felugrik a mellkasunkra. Ezek képek, amiket ha elég intenzívek, emléknyomként rögzítünk. Aztán ezek közül az marad fenn a rostán, amihez sztori is társul. Az első csók, az érettségi feleletünk, apánk temetésén a szálló falevelek, kinek mi, de mindenképpen a képiség és a sztori együtt lesz emlékké. Itt Sándor a semmiből épít új világot azzal, hogy ezek a szendvicsek olyan sztorit hoznak pluszban be, ami nekem például azzal dekódolódik, hogy olyan ez az egész, mintha a képek két történet lenne, a valóság és a "lehetett volna" története. Valóságban nem mertem megszólítani azt a nőt, aki szembejött az utcán és összevillant a tekintetünk. Valóságban nem, de a képzelet ugyanúgy megszőtte ezt a variánst is, mint a valósat, végigvitte, egészen a vacsoráig, vagy a másnapi randiig. Ez a mi lett volna ha, vagy lehetett volna akár az, ami a képek kapcsán élményként nekem megjelenik. Elég egy kis elmozdulás, egy kis differencia, és máris egy képbe áll össze a valós és a képzelt sztori, így szembesítve minket a vágyaink világával. Úgyhogy nekem ez a leckeképsor akár a vágy leckébe is kerülhetett volna. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

11
Értékelem!

Sándor, mikor jelentkezel munkákkal? Nekem nagyon hiányoznak a fotóid! (elmaradt a Liturgia folytatása is, pedig ígérted!)

9
Értékelem!

Én köszönöm, Gabriella, megtisztelsz vele.

9
Értékelem!

Aprilis tizenegyedikei "szorri" cimü adasomhoz, Sandornak ebböl a sorozatabol az elsö kepet valasztottam. Köszönöm.

8
Értékelem!

Na de Sándor, én nem is mondtam, hogy hulladék. Azt külön köszönöm, hogy mutatsz példákat, mert ez egyrészt igazolja azt, hogy a fotósnak előre kell gondolkodnia, nem csak utólag "kármentenie", mint azt oly sokan teszik a félrossz képeikkel, hogy hátha a photoshop majd megmenti. Épp ez a lényeg, hogy te ezeket eleve végiggondolva, sőt, végigérezve készíted el. Tehát nyersanyagot készítesz hozzá, amiből aztán az asztalodon készül el a végleges mű. De hát épp ezt mondom, hogy a kiindulási alapok, amik az egyes mozzanatok, azok még nem képek, azok ha így megnézzük, ahogy most megmutatod, önmagukban, ha nincs az a szervező erő, ami benned munkál, vagyis hogy tudod, miért csinálod, mert 2-3-4 kép majd kiad egyet, amiben a matek nem érvényes, vagyis hogy az 1+1 az 3 lesz, tehát ezek a fázisok még nem fotográfiák. Ahogy a tészta, a túró és a tejföl is csak alapanyag, és csusza általad lesz belőle. Már ha szabad ilyen evős példával élni.

8
Értékelem!

Kedves Zsolt, köszönöm ezt a professzionális, gyönyörű esszét. Büszke vagyok rá, hogy nekem címezted. Annyira tetszik, hogy szívem szerint odalopnám közelgő kiállításom falára, ahol szendvicsek is lesznek, azok mellé.

A témához, adalékként, talán érdekes lehet, hogy ezekhez a római szendvicsképekhez (de a többihez is) nem hulladékképeket használtam (ahogy egyébként valóban sokan teszik), hanem célirányosan fotóztam a „nyersanyagot”. Hogy szemléletesebb legyen a dolog, megmutatom, milyen nyersanyagra támaszkodtam két kép esetében.

1. Az első kép:

Ehhez 9 képet készítettem a párocskáról, melyekből a szendvicshez az alábbi kettőt használtam fel:


2. A másik kép:

Ehhez 11 képet készítettem a fotós lányról, melyekből a szendvicshez az alábbi kettőt használtam fel:


Még egyszer köszönöm az értékelést.

11
Értékelem!

Ágnes, mindig – és megint nagyon kedves vagy. Igen, tettem néhány kísérletet emberes képek felhasználására, bár azt hiszem, az emberek szerepeltetése nagyon a konkrét felé húzza el ezt az eredendően absztrakt, pontosabban több-értelmű műfajt.

11
Értékelem!

Hiányoztak a szendvicseid, Sándor, jó újra újakat látni.
Ráadásul új szereplők, mármint emberek lépnek a szendvicses színpadra, ami újabb különlegesség. Köszi a visszatérést.

Új hozzászólás