Tanácstalanul állok a dolog előtt, ugyanis ellentmondásos a cím és az, amit látok. Amit látok, az egy kőkemény helyzet, a világítás is, keményre is van hívva az egész, kopog, karcos, nem mondom, hogy nagyon szívesen odasimulnék ehhez a sziklához. A tündér, mint kifejezés, a nőiség, a mese, egy transzcendensebb utalás, nem látom, hogy hol van itt a tündér. Lehet, hogy ennek a helynek ez a neve, de akkor ezt úgy kell megfotózni, hogy ez értelmet nyerjen. Egyébként ez a cím és a kép viszonyára utal. A kompozícióval nem tudok mit kezdeni, ahogy esik, úgy puffan alapon le lett fotózva ez a hely. Nem látom, hogy miért pont ez a kimetszés volt fontos, nem tudom viszonyítani a méretekhez, nem kapok támpontot, a tömegelhelyezés kompozícióban értelmezhetetlen, tehát a képkivágás sem érthető, hogy miért pont ez. Ez olyan, mintha elkattant volna egy fényképezőgép véletlenül a turista-szatyorban, útközben, mikor mentünk kirándulni. De hogy miért pont így, itt és ezt mutatja, az számomra kérdés. Lehet, hogy ott a probléma, hogy én ezeket a háromdimenziós játékokat sem nagyon szoktam látni, amikor a flóderozott ajtófélfából kellene nekem kikövetkeztetnem a Kolumbusz hajóját, ami jön szembe. Lehet, hogy itt is ez a trükk, és bizonyos távolságból hunyorítva kellene néznem. András, én ezt átteszem a Szorgalmiba, nem tudok vele mit kezdeni, számomra ez rejtély. (hegyi)