Lehetne ez a kép akár jó is, de megint a magam öregemberes lemezét teszem fel, hogy megkérdezem, hogy töltöttél-e ezzel a történettel elég időt, mert valószínű, ha elég időt kap ez az ügy, akkor te magad is észreveszed azt, hogy ez a csíkos takarós háttér nem biztos, hogy alkalmas ennek a képnek az elkészítésére. Zaklatottá teszi a képet, még akkor is, ha a világítással, és a mélységélesség megválasztásával ennek az erejét és negatív hatását csökkentetted, nagyon helyesen. Erre az lehet a válasz, hogy oké, de a macska nem sokat hagyja, hogy én vacakoljak vele. Erre azt mondom, és ez a másik, hogy nem minden szituáció alkalmas arra, hogy megfotózzuk. Erről fogok egy filmet forgatni, csak a gondolataimat még össze kell, hogy szedjem, hogy pontosan legyenek rendezve. A harmadik dolog a kompozíció. Valahogy most olyan ez az egész attól, hogy a bal oldalon olyan furcsán fejeződik be a takaró, hogy míg a jobb oldalon a macskából látunk egy részletet, addig a bal oldalon nem, de a folthatása ugyanolyan, ettől az egész olyan szétfolyóssá válik. A következő kérdés az, hogy ha ez egy portré lenne, akkor is itt vágtad volna el alul? Mert a nyak lehagyásával készült ez a portré, fuldoklik a modell. Ezeket tudom hozzátenni. A gondolat nem rossz, hogy megkeressük a macska nézőpontját, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy akkor az legyen érdekes. Tehát, ha ő most a semmit nézi, akkor mutassam a semmit, ha figyel valamire, akkor mutassam azt, hogy mire figyel, tehát, ha bele akarom a nézőt helyezni a macska szemszögébe, akkor ezt tegyem meg. Az nem elég, hogy a macska hátulról van lefotózva. Csinálhatunk a macskából is Malkovichot, de akkor érezzem azt a történetet. (hegyi)