Újrakezdés
Elnézést, elemzés utáni kiegészítés: Dóczy Feri képe adta az ihletet arra, hogy ezt a képet beküldjem. Az úton amikor kereszteződéshez érünk, nem kötelezően egy irányba haladhatunk tovább. Az újrakezdés lehetősége adott, függetlenül attól, hogy nem láthatjuk, mikor jön majd újabb keresztút.

Mielőtt elkezdeném a képet elemezni, szeretném ugyanúgy elmondani, hogy a 28-as lecke láncreakció egyre jobban azt mutatja, hogy nagyon is, nagyon is komolyan gondolják az alkotók, nagyon erős érzéseket indítanak el. Kérném, hogy jegyzeteljék a mostani kép alkotójától is kérem, az előzőtől is és a többiektől is, hogy akik láncreakciót már csináltak lábjegyzeteljék a képeiket visszamenőleg, hogy ki kihez akar kapcsolódni és nagyon kérem, hogy szövegbe próbáljátok ezt kapcsolni. Természetesen lehet asszociálni, hiszen egy kórházzal kapcsolatos témájú kép már ebben a sorozatban látható volt, de én mégis azt kérném, hogy ne nekem kelljen ezeket a képeket összekapcsolni, hanem tegyétek ezt meg ti, hiszen a szabadság, a történetkezelés szabadsága a ti kezetekben van.
   Magát a képet nagyon jónak tartom, bár ha egy picit lehetett volna baloldalra mozdulni akkor Balla Demeter pizsamája, vagy az a hajló forma az talán egy picit jobban látható lett volna. Annak nagyon örülök, hogy az ápolónők, vagy azok a hölgyek ott a háttérben láthatóak. Ettől nem csak egy magányos szóló látható itt egy furcsa pozícióban. Önmagával a képpel egyetértek. A problémám még egyszer az, hogy a láncreakció fogalmát azok, akik küldtek már be, egymással a fórumrovatban egyeztessék. Evvel segíteni fognak a többieknek is, hogy majdan később ez egy önálló történetté összefűzhető legyen, de a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Az, hogy ezt te lefényképezed és meg is mutatod, az a te humorod. Nem a képen mosolygok, hanem a gesztuson. Sejtjük, talán láttuk is, hogy születtek komoly képek is, te mégis ezzel reagálsz Ferinek, megmutatod azt a játékosságot, felszabadult érzést ami ebben a helyzetben van. Nem sírvaröhögős, hanem mosolyogvabólogatós humor ez.

Hát, ez a helyzet akkor volt - lebuktatom magam - amikor a Demeternek szívműtétje volt. Utána kérte be a gépét és fotózott. És az, hogy egy kacsát fotóz, az az ő humora. vagy formai játéka. Én ehhez kívülálló szemlélő voltam, nekem ez korántsem volt humoros helyzet, sokkal másról szólt. Fene tudja.

Gimével kapcsolatban egyetértünk, már ami a humor álarcot illeti, de egyelőre ragaszkodik hozzá. Lefeszegetni nem lehet. Szóval várunk. :)

Zsolt, folyamatosan azt mondtam Gimének, hogy tegye le a humor álarcát. Kifigyelted, hogy hová tette, és felpróbáltad? Jó az eredmény, ne dobd el az álarcot, lehet hogy a tiéd.

"Egy ur a pokolban is ur"
Egy muvesz a korhazban is muvesz! :)
Nem tudom milyen bajjal volt korhazban Demeter, de tuti, hogy ez a kis fotozas tobbet gyogyitott rajta, mint az osszes orvos a dilibogyoival egyutt!!!!!!
Gyogyulj meg Demeter!!

..Zsolt, dejó, hogy ott volt a Te kamerád is!

Ezt jól leírta József. Én nem tudtam volna ennyire szépen és tömören megfogalmazni. Adott is nekem egy kis életkedvet a kép. Idéznék:
"Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve."

különben nekem tetszik a humorba csomagolt szeretet

:P kérte, hogy vigyem be az övét. Gondoltam jó lesz, ha nálam is lesz.

az természetes, hogy az öreg (?) kezeügyében ott a masina, de tenálad miért? ;)

Új hozzászólás